A pilóták nem is nagyon érezték meg a változtatást.

Az FIA behozott egy új szabályt, miszerint a pilóták számára nem szabad olyan információkat közölni, mint például a másik pozíciója, az autójáról információk, vagy bármi olyan, ami a helyezését javíthatja. A pilóták eleinte ki voltak akadva, de a verseny után már nem is érzik akkora tragédiának a dolgot.

„Nem gondolom, hogy túl sokat dobott volna a latba – nyilatkozta Sebastian Vettel. – Igaz, hogy így egy kicsivel több dolgot kell a fejünkbe tartani, de szerintem abban mindenki egyetért, hogy azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, ne pedig a csapattal kommunikáljunk.”

„A verseny közepén azonban akadtak nehézségeim, mert nem működött rendesen a szoftver, de nyilván nem élvezte volna annyira a közönség, ha azt kell hallgatniuk a verseny alatt, hogy éppen mi nem működik rendesen a kocsimban.”

„Nem nagy cucc ez a dolog – fejezte ki véleményét Lewis Hamilton. – Nekem nem hiányzott különösebben, és nem hiszem, hogy elvett vagy hozzátett volna ez a szabály a versenyemhez. Azonban szerintem nem ezeket a dolgokat kéne szabályozgatniuk, vannak fontosabb dolgok is, amik nem működnek jól.”

„Szerintem egész jó volt versenyezni, mert sokkal inkább rajtam múlt, hogy milyen versenyt futok – árulta el Nico Rosberg. – Sokkal jobban kontrollban éreztem magam, és nagyobb kihívást jelentett.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
25% Nem, tök jó, hogy van.
55% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés