Az autonóm járművek közt az egyik legnagyszerűbb ötlet lehet az a parkoló robot, ami elviszi az autód, amikor a repülőtérre érkezel, és vissza is hozza, mire hazaérsz. Az okos robotokat több európai reptéren is tesztelik.

Stan a neve annak a helyes kis robotnak, ami helyetted parkolja le az autód, amikor éppen a reptérre sietsz. Mostantól elfelejtheted a sietős helykeresést, Stan tudja, hová vigye a kocsid, és olyan szűk hely is elég neki, ahol egyébként ki sem tudnál szállni. A járatod száma alapján tudja, mikor érsz haza, és mire ott vagy, már elő is készítette az autód.

Az ügyes robotot a Stanley Robotics fejlesztette, és több európai reptér parkolójában tesztelték már, Párizs, Lyon és Düsseldorf után idén a Gatwicken lehet kipróbálni a parkolásnak ezt a jövőbeli formáját.

Stan úgy működik, mint egy önjáró targonca, óvatosan megemeli az autód, és a kiszemelt helyre viszi.

A megoldás előnye nemcsak az, hogy kényelmesebben hagyhatod az autót a reptéren, hanem az is, hogy teret lehet spórolni vele.

Mivel sokkal szűkebb helyek is elegendők, ezért egy olyan parkolóban, ahol 170 autó férne el, Stan akár 270-et is el tud helyezni.

Ha valamiért, akkor ezért várhatjuk, hogy szélesebb körben is elterjedjenek a robotok.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés