Sok olyan utat ismerünk, aminek erősen felújítandó állapotban van a burkolata, de ezen a borsodi szakaszon a megengedett sebesség felével sem lehet araszolni a kátyúk miatt.

Még a híradó is kivonult ahhoz a borsodi útszakaszhoz, amiről egy autós töltötte fel a felvételét a Facebookra. Az utat rendszeresen használó sofőr szerint Taktaharkány és Taktakenéz között a nyolc kilométerből csak két-három kilométer használható rendeltetése szerint, a többi részén az óriási kátyúk miatt csupán araszolni lehet. A megengedett sebességet hiába korlátozzák 60 km/órára, ennek a felével sem lehet biztonságosan menni, ami a duplájára növeli a menetidőt.

A pocsék formában lévő útszakasz állapotával kapcsolatban megkeresték a Magyar Közutat is, akik csak azzal az ígérettel tudtak szolgálni, hogy amint megszűnik a csapadékos idő, előbb hideg, majd meleg aszfalttal foltozzák be az utat, és keresik a forrást, miből lehetne teljesen felújítani az országútnak már aligha nevezhető szakaszt.

Ez is érdekelhet:

Láttunk már mély kátyút, de erre nem voltunk felkészülve

A videót elnézve az autósok sem számítottak rá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve