Az egyik legextrémebb módon átalakított Honda NSX az új Super GT versenyautó, de ebből nemcsak a hibridrendszer, hanem a V6-os is hiányzik. Mégsem kevesellnéd a teljesítményét.

Nagy légterelőjével és a hozzá gyártott egyedi trélerrel keltett feltűnést az új NSX GT3-as versenyautó-változata, és máris itt egy még durvább átépítés. A Honda NSX-GT névre keresztelt versenyautó a japán Super GT sorozatban indul, és sokkal extrémebb aerodinamikájú karosszériát kapott, még nagyobb légterelő szárnnyal.

Pedig nem olyan motor került bele, mint amit a külseje alapján sejtenél. Míg a GT3-as versenyautóból hiányzott a szériamodellt összkerékhajtásúvá változtató elektromotor, de a biturbó V6-os megmaradt, addig az NSX-GT esetében a szabályok miatt meg kellett elégedni négy hengerrel. Mégsem lehet gond, hiszen a kétliteres, turbós motor így is 600 lóerőre képes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.