Megkapja az M Performance részleg M betűjét az új 8-as sorozat, de a BMW újdonsága egyelőre inkább elegáns túrakocsinak tűnik. Most az AC Schnitzer mutatta meg, hogy mit lehet kihozni belőle, ha a sportosság a cél.

Az új 8-as sorozat mindjárt kétféle változatban is bemutatkozott, hathengeres dízellel és V8-as benzinessel, és bár érkezőben van az M8, addig is inkább elegáns túrakocsiként tekinthetünk a BMW újdonságára. A tuningcégek közül elsőként az AC Schnitzer mutatta meg, hogy mennyire dögös is lehet az új 8-as, itt az ACS8.

A karosszériát alaposan felöltöztették szénszálas anyagból készült légterelőkkel és küszöbtoldatokkal. Az első splitter egy versenyautóét juttatja eszünkbe,

és akkor még nem beszéltünk az egyedi 20-21 colos könnyűfém kerekekről és a hátsó szárnyról.

hogy ne maradjon el az új M5 mögött, és a 840d-ben dolgozó háromliteres, hathengeres dízel is megerősödött, 320 helyett immár 380 lóerős, a legnagyobb nyomatéka 680-ról 780 Nm-re nőtt.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon