Nem a formájáért fogják venni az amerikai Workhorse platós teherautóját, hanem azért, mert tisztán elektromos hajtású. Már ebben a kategóriában is megjelent az emissziótól mentes hajtás, és a Workhorse még azelőtt kijött a modellel, hogy a Tesla ezt a kategóriát is letarolta volna.

Nem titok, hogy a Tesla is betenné a lábát a haszonjárművek közé, hiszen éppen a napokban villantotta meg új nyerges vontatójának prototípusát, de Elon Musk korábban azt is jelezte, hogy az amerikai piacon népszerű pick-up kategóriában is saját típussal jelennének meg. Ezt a modellt előzte be egy ohiói gyártó, amiről eddig még nem hallhattál.

A Workhorse saját platósa a W-15 névre hallgat, és a formája legalább olyan szép, mint amilyen izgalmas a neve. A baltával szabott dizájn masszívnak akar látszani, de jól mutatja azt is, hogy mennyire nehéz újat mutatni az autódizájn bármely területén, még a platós teherautók között is. Az alapokat mindenesetre egy Chevrolet Silverado szolgáltatta.

A motorházfedél alá egy 460 lóerős elektromotor került, és mivel ez jóval helytakarékosabb, mint egy belsőégésű hajtáslánc, még egy kis csomagtartónak is maradt hely, ami a platósokból egyébként hiányozni szokott. Ide kerülhet a munkások személyes holmija, ami más esetben a platón kallódik, vagy az utastérben marad szem előtt. Ugyanilyen elülső raktér van a Teslákban is.

Belül sem kifinomultabb a Workhorse, de nem is egy kategória a Teslával, ennek az autónak nem kell igényesnek lennie. Ami szükséges, az leolvasható a kormánykerék mögötti kijelzőről, minden mást pedig a központi érintőképernyőről lehet kezelni. Azt, hogy előre vagy hátrafelé menjen az autó, az alatta lévő forgótárcsával lehet kiválasztani.

Az egyszerűségéhez képest nagyon megy a Workhorse W-15, legalábbis a gyártó szerint 5,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra. Pedig szép nagydarab járműről van szó, közel hat méter hosszú és két méter széles, de a karosszéria teljes egészében szénszálas anyagból készült, és még így is 3,3 tonnát nyom a mérlegen.

Egy ilyen elektromos pick-up nem olcsó, 55 ezer dollárba, azaz 16 millió forintba kerül, alig kevesebbe, mint egy Tesla Model S 75 kedvezményekkel csökkentett 62 ezer dolláros ára. De egy vállalkozásnak behozhatja az árát, és a Workhorse szerint már több mint kétezren rendelték meg a furcsa külsejű, de mindenképpen előremutató elektromos teherautót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés