Az FIA rendesen kitolt az új Force Indiával, pontosabban a Racing Point Force Indiával.

A williamses Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll (és konzorciuma) megvette a Force Indiát, ezzel megmentette az istállót a csődtől. A csapat már az engedélyt is megkapta az indulásra, így a hétvégi Belga Nagydíjon is a mezőny tagja lesz, de immár Racing Point Force India néven.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a nulláról kell kezdenie a csapatnak, az FIA ugyanis lényegében egy teljesen új istállóként kezeli a Racing Poinot, aminek le kell mondani az eddigi 12 futam alatt megszerzett 59 konstruktőri pontról, amivel egyébként a hatodik helyen állt a világbajnoki összesítésben.

Az viszont érdekes, hogy az FIA ugyanakkor felszámolja a régi Force India által felhasznált motorokat, így a csapat két pilótája, Sergio Pérez és Esteban Ocon a jelenlegi mellett már csak egy-egy energiaforrást használhat el büntetlenül. (Három motorcsere után jár büntetés.)

Eközben...

Ricciardo végre elmondta, miért hagyta el a Red Bullt

Spoiler: nem Verstappen és nem is a Honda miatt döntött a csapatváltás mellett az ausztrál.

(Forrás / fotó: Parc Fermé / Eurosport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés