Elhallgattaták a Combinón beszélő színészeket – az intézkedés jól indokolt, de akár a légkondik kikapcsolása is következhet belőle.

Jó látni, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor végre van idő a részletekkel is foglalkozni. Pedig a laikus azt hiheti, hogy a BKV-nél nagy bajok vannak, normális buszok viszont csak alig, és egyelőre a négyes metró tehermentesítő képessége sem az igazi, biztos nem jut részletkérdésekre se idő, se pénz. Igaz, itt van a nép által bilihez, a BKK által éghez hasonlított színű busz, az viszont ugye nem került egy forinttal se többe, mintha a régihez hasonlóan „kissé komor, idejét múlt sötétkék” színre fújnák a frissen vett használt vagy a felújított használt buszokat, tehát ez a példa nem ér.

Mindenesetre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elért a teendőik listáján odáig, hogy lecserélték a 2009-ben öt ismert színész által fejenként egymilliós honoráriumért felmondatott szöveget, amelyek már úgy hozzá tartoztak a nagykörúti Combinókhoz, mint az ellenőrök.

Sem a BKK, sem más hivatalok nem szoktak csak úgy ok nélkül vagy kellő megfontoltság nélkül intézkedéseket hozni, természetesen ez esetben is nyomós érveik vannak. Ilyen például, hogy egyes megállók neve megváltozott. A színészek talán egymilliónál olcsóbban is vállalták volna, hogy szépen artikulálva elmondják, hogy Széll Kálmán tér, Harminckettesek tere meg Corvin-negyed, de hiába, mert az „egységes utastájékoztatási koncepcióval ütközne”, ha nem a hang, pontosabban A hang beszélne a Combinókon is, mint az összes többi vonalon.

A bili-égkék festés és A hang is egyértelműen jelzi tehát az egységesítési szándékot. Ez alapján sajnos el kell fogadnunk, hogy nem nagyon lesznek nyelveket beszélő ellenőrök, tiszta ülések, fedett utasvárók, és azon a kevés járaton is kikapcsolják majd a légkondit, amelyen van egyáltalán – hiszen ez mind eltér(ne) a megszokottól, az pedig a BKK szerint rossz.

De nincs mit tenni, minden szakmának vannak szabályai. A hangosbemondó-szakmának például az egyik szabálya – az ügyről író Blikknek eljuttatott BKK-közlemény szerint –, hogy „egy vonalon egyféle hang használata javasolt, hisz így az utasok ugyanazon hangot hallva, mindig tudhatják, nem utastársuk, hanem a tájékoztató hang szólalt meg”.

Kicsit előbb is léphettek volna: az elmúlt három évben utasok milliói hihették azt, hogy valamelyik közelükben lévő ülésen hol Szerednyei Béla, hol Nagy-Kálózy Eszter, hol Pusztaszeri Kornél, néha pedig Hegyi Barbara vagy Rudolf Péter mondja mindig hangosan a következő megálló nevét. Az utóbbi időben ráadásul hármat rosszul.

Hetvenévnyi amerikai álom néhány szobában – Cadillac Múzeum, Keszthely

(Fotó: BKV)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés