A McLaren újoncának majdnem azelőtt vége lett a futamának, hogy az elkezdődhetett volna.

Az esőzéseknek köszönhetően az év (káosz)futamát láthattuk a Német Nagydíjon. Annyira necces volt a helyzet, hogy mielőtt a versenyzők felálltak volna a rajtrácsra, három felvezető kört is mentek.

Hamilton arra kérte a Mercedest, hogy adják fel a Német Nagydíjat

Mert annyira kilátástalannak látta helyzetét a brit.

A McLaren újonca, a szupertehetségnek tartott Lando Norris majdnem lemaradt a rajtról és a versenyről, ugyanis a formációs körön ráhajtott az utolsó kanyarok egyikén a rázókőre, hogy információkat gyűjtsön a tapadási viszonyokról, ám majdnem sikerült összetörnie autóját. A brit rendesen meg is ijedt:

„A rajtrácsra menet kipróbáltam, és akkor abban a pillanatban azt hittem, kész, már a rajt előtt vége is a versenyemnek. Tökig behúzott kuplung, teljesen kitekert kormány... nem túlzok, összeszartam magam. Azt gondoltam, »baszki, ez nagyon nem lesz így jó!«. Életemben nem ijedtem meg még ennyire.”

Norris el tudott rajtolni, de a versenyt már nem tudta befejezni, a 25. körben technikai probléma miatt félre kellett állnia a pályán.

És a boxutcában is voltak történések:

(Forrás: motorsportweek.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.