Olyan vevőknek szánja legújabb járművét a Rezvani Motors, akik a G-osztályt vagy a Land Cruisert túl kommersznek találják, és nemcsak egy feltűnő külsejű, luxusigényű terepjáróra, hanem néha valódi páncélozásra is szükségük van.

Sportkocsi után terepjáróval állt elő a Rezvani Motors, és az újdonság éppen annyira tér el a kategóriában megszokottaktól, mint amennyire a Beast különbözött a szuperautóktól.

Ilyen ajtókat még nem láttál sportkocsin

A szárnyas ajtó már nem olyan nagy szám, de ilyen ajtókat még biztosan nem láttál sportkocsin, mint amilyeneket az 500 lóerős Rezvani Beast Alpha kapott.

Nem gondolkodhattak sokat a névadáson, hiszen a jövő harci járművét idéző külső miatt a terepjáró a Tank nevet kapta.

Pedig ez egyáltalán nem katonai célra épült, csak a stílusa idézi a harci gépeket, de valójában a minden luxussal teletömött G-osztály és Land Cruiser érdekes alternatívája akar lenni. Belül ennek megfelelően bőrüléseket, head-up displayt és 7,9 colos érintőképernyős rendszert találunk, mint bármelyik modern terepjáróban.

Mégsem hoz szégyent a nevére a Tank, amit a terepjárásra is felkészítettek. A rövid tengelytáv és a tekintélyes hasmagasság már önmagában elég sokat sejtet, de a Rezvani még kétféle terepcsomagot is kínál a kocsihoz, aminek spéci futómű és off-road abroncs is a része. 6,4 literes V8-as motorjának 500 lóereje pedig mindenre elégnek tűnik.

Gondoltak a leendő vevőkörre, ezért nem csak harci külsőt, luxusbelsőt és bivalyerős motort kapott a 178 ezer dolláros Tank, de az extrák is elég érdekesek. Aki akarja, hőkamerával, kevlár páncélozással, golyóálló üvegekkel, defektmentes abroncsokkal, megerősített padlóval, hűtővel és üzemanyagtankkal is rendelheti a járművet. Ha már egyszer Tank a neve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés