Megint kizártak egy pilótát.

Módosult a Bahreini Nagydíj végeredménye

Utólag kizárták Nico Hülkenberget a szahíri futamról, miután az autója nem ment át az FIA technikai ellenőrzésén. A vizsgálat után kiderült, hogy a német pilóta autójának padlólemeze túlzottan elkopott – pontosan ugyanaz a probléma, ami miatt nemrég Lewis Hamiltont is diszkvalifikálták Kínában.

Az FIA szabályai szerint a padlólemez három pontján minimum 9 mm-es vastagságot kell mérni, de Hülkenberg esetében ez csak 8,4–8,5 mm volt.

Öröm az ürömben, hogy Hülkenberg csak a 13. helyen ért célba, vagyis kizárása nem érintette csapata, a Kick Sauber pontjait.

És majdnem módosult a következőt futam, a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj rajtrácsa is

Az történt, hogy Carlos Sainz Jr. a bahreini versenyen ütközött Andrea Kimi Antonellivel és Cunoda Júkival is, amiért kapott egy tíz másodperces időbüntetést. A spanyol autója azonban annyira megsérült, hogy végül feladta a futamot, ám mielőtt kiállt volna, még gyorsan letöltötte a büntetést a bokszban. Ez azonban elkerülte az FIA figyelmét, és már át is konvertálta azt egy háromhelyes rajtbüntetésre a következő futamra. Később a szövetség természetesen korrigálta a hibát, és elismerték a büntetés letöltést, így Sainz tiszta lappal futhat neki a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjnak.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több F1-csapat is szeretné leigazolni a Red Bulltól menesztett pilótát

Sergio Pérez még mindig kapós az F1-csapatok körében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.