Egy másodpercig nem volt kérdés Oscar Piastri (rajt-cél) győzelme a szahíri futamon.

Oscar Piastri szerezte meg a pole pozíciót a botrányt hozó Bahreini Nagydíj időmérőjén, és néhány óráig úgy tűnt, hogy George Russell rajtolhat majd mellőle, ám a brit végül csapattársával együtt egy-egy rajthelyes büntetést kapott (amiért Esteban Ocon balesete miatti piros zászló alatt a Mercedes idő előtt küldte a bokszutca kijáratához a két pilótáját) – a rajtrács:

 

Oscar Piastri pedig lazán leiskolázta a mezőnyt a futamon (is) és aratott tükörsima rajt-cél győzelmet.

A McLaren ausztrál pilótája végig kézben tartotta a versenyt, rutinosan őrizte előnyét, és végül több mint 15 másodperces előnnyel intették le elsőként George Russell előtt, aki a hajrában alig tudta visszaverni Lando Norris támadásait.

Norris ráadásul a hatodik helyről rajtolt, és még egy öt másodperces időbüntetést is kapott, ennek ellenére feljött a dobogó legalsó fokára. Eközben Max Verstappen teljesen eltűnt a mezőnyben, és – egy héttel a Japánban aratott győzelme után – most csak a hatodik helyen ért célba.

Nálunk a nap versenyzője Oliver Bearman lett: az utolsó helyről rajtolva is pontszerző helyen ért célba, ami igencsak szép teljesítmény.

A Bahreini Nagydíj végeredménye:

A világbajnoki tabellát továbbra is Norris vezeti, de már csak három pont az előnye Piastri előtt, miközben Verstappen nyolc pontra szakadt le az éllovas ausztráltól – a világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

A szezon egy hét múlva a Szaúd-arábiai Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: FIA, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több F1-csapat is szeretné leigazolni a Red Bulltól menesztett pilótát

Sergio Pérez még mindig kapós az F1-csapatok körében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.