Gyönyörű állapotú BMW M1 került eladósorba, és bár a típus eleve ritka, de ez egy Procar versenyváltozat, ami sosem állt rajtvonalhoz.

Ha nem fújod kívülről a BMW M1 történetét, akkor annyit érdemes tudni róla, hogy a Ferrari és a Porsche ellenfelének készült, és a Lamborghinivel gyártatták volna, de az olaszok nem tudtak eleget tenni a feladatnak. A késés miatt viszont az M1 nem versenyezhetett abban a kategóriában, ahová szánták, így Procar néven külön versenysorozatot hoztak létre neki.

Itt jön képbe a fotókon látható példány. Az összesen készült 40 darab Procar közül ez a harmincegyedik, de sosem állt rajthoz. Utcai autóvá alakították, és 1979-ben eladták, de szerencsére a tulajdonosai vigyáztak rá. Az eredeti rendeltetése csak akkor derült ki, amikor nemrég felújítás miatt szétszerelték, és megtalálták a Procar szárny és futómű rögzítési pontjait.

Úgy döntöttek, hogy ismét Procar autóvá alakítják, de olyanná, ami közúton is használható, hogy ne csak a garázsban lehessen nézegetni. Felkerült rá a gigantikus hátsó szárny, és az eredeti felniket is visszakapta. Érdekesség, hogy a hátsó ablakokon lévő betöltőnyíláson lehet megtankolni. A motorját elektronikus befecskendezésre alakították át, így most 414 lóerőre képes. Bárki is veszi meg, már most irigyeljük érte.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés