Sokan tartanak az önvezető autóktól, pedig a rohamosan fejlődő technológia kimondottan hasznos lehet, például a napi ingázáshoz. Ha pedig olyan lenyűgözően otthonos utastérben foglalhatsz helyet, mint amilyen a Nio Eve koncepcióban van, te sem szeretnél többet a kormánykerék mögé ülni.

A Nürburgringen rekordot döntő, 1360 lóerős elektromos szuperautó, az EP9 után máris itt a Nio következő nagy dobása. A kínai cég új koncepciója az Eve névre hallgat, és azt mutatja meg, milyen vonzó is lehet egy önvezető autó.

Az Eve ugyanis inkább hasonlít egy gördülő nappalira, mint egy hagyományos autóra, és igazán szeretnénk ilyen környezetben reggelente munkába járni vele.

Az Eve esetén feladták a hagyományos karosszériaformát, a szélvédő megszakítás nélkül folytatódik az üvegtetőben, az utasteret pedig hatalmas tolóajtón át lehet megközelíteni.

A belső tér olyan otthonos, mint a leghangulatosabb dizájnlakások. Kényelmes fotelekben foglalhatsz helyet, amiket fekvő pozícióba is lehet állítani, ha szunyókálni támad kedved.

Persze az elektromos hajtású Eve vezethető is, ha a helyzet megkívánja, a sofőrt apró kormánykerék és remek kilátás várja. Az óriási szélvédőre vetítik a legfontosabb információkat, hogy mindig szem előtt legyenek.

Az ideális útvonalról és minden másról pedig a Nomi névre keresztelt mesterséges intelligenciájú asszisztens gondoskodik, akivel beszélgetni is lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés