Nem is tudjuk, hogy a teljesen gyári állapota vagy a bámulatos színe miatt imádjuk jobban ezt a Nissan Skyline GT-R-t, amiért nemrég kétszer annyit fizettek, mint amennyire számítottak érte.

Sokat tett hozzá a Skyline GT-R népszerűségéhez az 1995-ben bemutatott R33-as széria, ami az elődjétől örökölte a Godzilla becenevet. Mivel feltűnt a Gran Turismo videojátékban és a Halálos iramban filmekben, ezért olyan országokban is legendává vált, ahol nem is forgalmazták, például Európában és az Egyesült Államokban.

A képeken látható példány az összes többi Skyline GT-R-hez hasonlóan jobbkormányos, és a 2,6 literes ikerturbós, soros hathengeres motorja ötfokozatú kézi váltón keresztül mind a négy kereket hajtja.

Csak 46 ezer kilométert futott, és ez látszik az állapotán is, sok társával ellentétben ezt az autót nem tuningolták, teljesen gyári maradt.

A legmeggyőzőbb a fényezése, a Midnight Purple névre keresztelt árnyalat,

ami remekül illik a kéttónusú szürke belsőhöz. Japánból nemrég került az Egyesült Államokba, ahol gyorsan gazdára talált. Az RM Sotheby’s aukcióján 90-120 ezer dollár közötti összeget vártak érte, ehhez képest 235 ezer dollárért vitték el, ami 70 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Japánban van egy raktár tele Nissan Skyline-okkal

Ha a GT-R rajongója vagy, ez a mennyország.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés