Csak egy egyszerű nyílt napnak indult a Nürburgringen, de kis híján tragédia lett belőle: egy 911 GT3 RS elfolyt hűtővizén tucatnyi autó csúszott egymásnak, és most azt is láthatod, hogyan sikerült az egyik sofőrnek élve megúszni az esetet.

Ha eljutsz a Nürburgringre, akkor nyilván nem fogsz sétakocsizni, és a kiélezett tempóban bizony előfordulhat, hogy elpattan valami az autóban. Például egy Porsche 911 GT3 RS hűtőfolyadék-csöve, a fellocsolt aszfalton pedig pillanatok alatt elszabadulhat a pokol. Mivel ebben a kanyarban nem volt pályabíró, sem zászlóval, sem lámpával nem tudták jelezni, hogy baj van. A Porschét pedig többen is követték úgy, hogy nem számoltak azzal, mi történik ilyenkor.

15 autó ütközött egymásnak, és többen megsérültek, egyiküket úgy kellett kivágni az autójából, és helikopterrel kórházba szállítani.

Most pedig kikerült egy újabb felvétel az esetről, ami egészen hátborzongató szemszögből mutatja meg, miért érdemes még versenytempóban is óvatosnak lenni.

Az egyik autó vezetőjének sisakkamerája rögzítette, amint a füstöt látva félrehúzódik a pálya szélére, kiszáll és átugrik a szalagkorláton. És milyen jól tette, mert még egy perccel utána is érkeznek olyan autók, amelyek már nem tudnak megállni, és a többieknek csapódnak. Nem sokon múlt, hogy nem történt nagyobb baj, és ha valamiért, akkor előbb-utóbb sajnos ezért fognak véget vetni a nyílt napoknak a Nürburgringen.

Nézd meg a korábbi baleseteket is, amiket a kifolyt olaj okozott, és a Nürburgring legnagyobb mázlistáit is, akik valahogyan mégis elkerülték a bajt.

A legveszélyesebb anyag a Nürburgringen: az olaj

Ha olajos lesz a pálya, pillanatok alatt roncsderbivé válik a versenypályán körözés.

A Nordschleife mázlistái

Mindenki szerencsés, aki vezethet a Zöld Pokolban, de vannak még szerencsésebbek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés