A California utódjaként jött ki a Portofino, a Ferrari belépőmodellje, amit most a Novitec dolgozott át. Csak finoman módosítottak a külsején, a biturbó V8-as motorját azonban rendesen megerősítették, hogy egy kategóriával feljebb is megállja a helyét.

A nyitható keménytetős California egy kicsit kilógott a Ferrari kínálatából, és ezt orvosolta a maranellói márka, amikor Portofino néven egy sokkal menőbb utódot készített neki.

Nem láttuk jönni az új Ferrarit, itt a Portofino

Sokkal komolyabb lett a maranellóiak új belépőmodellje.

Az észak-olaszországi kikötővárosról elnevezett sportkocsi a Ferrari belépőmodellje, de gyengének nem nevezheted, hiszen gyárilag is 600 lóerőre képes.

Most a Novitec Rosso tuningcég dolgozta át egy kicsit, hogy még izgalmasabb legyen. A 3,9 literes biturbó V8-as motorját 685 lóerősre izmosították, a legnagyobb nyomatéka 871 Nm-re nőtt, amivel már egy kategóriával feljebb is megállja a helyét.

A tuningolt Ferrari Portofino ezzel három másodpercen belül letudja a sprintet 0-ról 100 km/órára.

Az új fényszórójával és hűtőmaszkjával, valamint a rendbe tett arányaival

a Portofino úgy is jól néz ki, ahogyan kijött a gyárból, ezért a Novitec nem sokat változtatott a külsején.

A lökhárítóra és a küszöbökre tett légterelők azért jót tettek neki, akárcsak az elöl 21, hátul 22 colos kerekek. A hangja is jobb lett, amihez új kipufogórendszert szereltek fel.

Ez is érdekelhet:

Európa legszebb helyeire vitték el a Ferrari Portofinót, Budapest is köztük van

Mutatjuk, hová érdemes indulni egy nyitott tetős Ferrarival.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés