Megszegett egy 2018-as megállapodást.

Az F2-es és Formula E-bajnok Nyck de Vries végre megkapta a nagy lehetőségét, idén ugyanis az AlphaTauri csapatával bemutatkozhat a Forma–1-ben, ám az idénykezdés előtt még kénytelen lesz bíróságra járni, ugyanis jogi vitába keveredett ingatlanmogul Jeroen Schothorsttal.

A De Telegraaf és több holland lap is arról írnak, hogy Schothorst még 2018-ban 250 ezer eurót kölcsönzött de Vriesnek, hogy segítse az F2-es pályafutását. Az anyagi támogatást természetesen feltételekhez kötötte, mégpedig a következőkhöz:

  • a pilóta évi 3%-os kamattal törleszti a kölcsönt, valamint
  • ha eljut az F1-be, akkor az onnan származó bevételének a felét a támogatónak, azaz neki adja.

Állítólag mindez érvényét vesztette volna, vagyis de Vriesnek semmit kellett volna (vissza)fizetnie, ha 2022-ben nem kerül be a száguldó cirkuszba. Igen ám, de a 27 éves holland versenyzett a tavalyi Olasz Nagydíjon, amikor Alexander Albont helyettesítette – az ott mutatott teljesítménye igencsak hozzájárult ahhoz, hogy idéntől megkapta az AlphaTauri egyik ülését.

Mindezek fényében pedig Schothorst pénzt követel, a hírek szerint de Vries idei fizetésének a felét szeretné megszerezni. Eközben a pilóta ügyvédei azt állítják, hogy de Vries még a Mercedes tartalékversenyzőjeként már 190 ezer eurót visszafizetett, és készek a fennmaradó összeget is megtéríteni, ám ezt állítólag visszautasította az üzletember – nyilvánvalóan azzal járna (lényegesen) jobban, ha megkapná a pilóta 2023-as fizetésének felét.

Az amsterdami bíróság február 3-án fogja tárgyalni az ügyet.

(Forrás: Crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton az FIA-döntésről: Inkább nem versenyzek többé, ha nem állhatok ki az emberi jogokért

Nem nyerte el Lewis Hamilton tetszését, hogy az FIA megváltoztatta a sportkódexet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában