A Ferrari és Charles Leclerc az élről sem tudott győzni Monzában.

Az Olasz Nagydíj rajtrácsa egészen másképp nézett ki az időmérő végeredményéhez képest, ugyanis kilenc pilótát, köztük a világbajnoki éllovas Max Verstappent is több rajthellyel hátrébb soroltak motor(alkatrészek) cseréje miatt – így festett a hivatalos rajtrács:

A Ferrarinak és Charles Leclerc-nek viszont az élről sem jött össze a hazai győzelem az Olasz Nagydíjon, Max Verstappen ugyanis a hetedik helyről rajtolva is megnyerte a monzai futamot Leclerc és Russell előtt.

Hat futammal a vége előtt Verstappen előnye már 116 pont Leclerc-rel szemben a pilóták között, míg a Red Bull 139 ponttal megy a Ferrari előtt a konstruktőröknél.

A címvédő a rajt után az első kör végére a harmadik helyre jött fel Leclerc és Russell mögé, majd a negyedik körre már a második helyen autózott a monacói mögött, vagyis Verstappen hamar áthámozta magát a mezőnyön, ami kulcsfontosságú volt. A holland a 34. körre már a vezetést is átvette, igaz, ehhez az is kellett, hogy Leclerc-t kihívják kerékcserére. A monacói viszont visszatérve frissebb és lágyabb gumikon sem tudott érdemben felzárkózni riválisára. Hat körrel a vége előtt, a 47. körben aztán jött a csavar:

Ricciardo autója a pálya szélén állt meg (a 7-es kanyarnál), ami azt jelentette, hogy biztonsági autós fázis következett. A versenyzők – Verstappent és Leclerc-t is beleértve – pedig kimentek kerékcserére, ám ez végül semmit sem számított, mert a mezőny végül biztonsági autó mögött futott be – ebben a sorrendben:

A vakbélgyulladás miatt távol maradó Alexander Albon helyetteseként versenyző, korábbi F2-es és a tavalyi Formula-E-bajnok Nyck de Vries élete első F1-es futamán rögtön pontszerző helyen szerzett, egészen pontosan a kilencediken, ami két világbajnoki pontot jelent – őt is választották a nap versenyzőjének:

Ugyanakkor Hamilton is nagyot ment, a 19. helyről az ötödikként intették le, ami hatalmas kármentés részéről és a Mercedes részéről.

A világbajnokság három hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: F1, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes Hamilton kiborulásáról: Mi vagyunk a szemetes, a hányózacskó

Lewis Hamilton rendesen kiakadt a Holland Nagydíj közben, reagált is rá Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök.

Új pilótát nézett ki magának a Red Bull

A Forma–1-en kívülről érkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában