A Hongqi már régen nem csak a kínai állami vezetők számára készít luxusautókat, a legújabb modelljük pedig egy plug-in hibrid szupersportautó, amit neves dizájner tervezett.

1958-ban alapították, ezért a legrégebbi kínai autómárkának számít a Hongqi, aminek jelentése vörös zászló. A nevének megfelelően évtizedeken keresztül a kínai állami vezetőket kiszolgáló klasszikus luxusautókat gyártott, mostanában azonban teljesen hétköznapi, egészen mutatós modelleket is kínálnak. Most pedig valami egészen elképesztőt mutattak be.

Nem teljesen meglepetés, hogy szupersportautót készített a Hongqi, mert az S9 fenti prototípusát már 2019-ben leleplezték

a frankfurti autószalonon. Akkor még nem volt több futurisztikus koncepciónál, az idei sanghaji autószalonra viszont már azt a változatot hozták el, ami valóban gyártásba is kerül. A formatervét pedig számunkra is ismerős olasz dizájner készítette.

Walter de Silva jegyzi a formatervet, aki az Alfa Romeo, majd a Seat és az egész Volkswagen-csoport vezető dizájnere volt.

A visszavonulása után saját tervezőirodát nyitott, és most a Hongqi számára alkotta meg ezt a lenyűgöző formájú, természetesen vörösben pompázó autócsodát, amit egy olaszországi manufaktúrában fognak gyártani.

Az S9 egy plug-in hibrid rendszert kapott, 4 literes biturbó V8-assal és két elektromotorral,

a kombinált teljesítménye 1419 lóerő, a Hongqi szuperautója ezzel két másodpercen belül gyorsul százra és a végsebessége eléri a 400 km/órát. Csak 99 példány készül belőle, egyenként másfél millió dollárért, az első példányokat 2022-ben adják majd ki.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában