Legalábbis az időmérőkön.

Úgy tűnik, reagált a Mercedes nyomasztó fölényére az FIA, amely már értesítette is a csapatokat, hogy  új technikai direktívával fogja szabályozni a motormódozatok használatát, még pedig úgy, hogy

már az augusztus végi Belga Nagydíjtól kezdődően nem lehet különbség a kvalifikáción és a versenyen használt motorbeállítások között.

A szövetség azzal indokolja döntését, hogy a sokféle és bonyolult motormódok megnehezítik, hogy ellenőrizni tudják az energiaforrásokra vonatkozó szabályozások és rendelkezésék betartását.

 

Az új rendelet a Mercedest érinti a legérzékenyebben, hiszen nyílt titok, hogy a címvédő az időmérőkön feltekeri a motort, hogy extra teljesítményhez jusson – többek között ennek is eredménye az, hogy az idei öt kvalifikációból ötöt behúzott Lewis Hamilton vagy Valtteri Bottas, de akár mondhatnánk a hibridéra óta tartó időszakot is.

 

(Forrás: Autosport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés