Ötven kilométert tettek meg.

Egyelőre hiány van kamionsofőrből, és könnyen lehet, a probléma megoldása hosszú távon az lesz, hogy hamarosan a meglévők mindegyikére sem lesz szükség. Az önvezető technológia ugyanis már a közúti teszteknél tart:

a Volvo és a Waberer’s pénteki tesztjében egy kamiont sofőr vezetett, amit kettő magától követett.

Sofőr – biztonsági és jogi okokból – persze a másik kettőben is ült, de nem tudunk róla, hogy be kellett-e avatkozniuk a Lébény és Rábapatona közötti oda-vissza úton.

A platooning technológia (így hívják, amikor automatikusan követik egymást a szerelvények) előnye, hogy a járművek reakcióideje gyorsabb, mint az emberé, így könnyebben elkerülhetők a balesetek, kevesebb üzemanyagot használnak fel a konvojban haladás miatt, ezáltal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, valamint hogy csak egyetlen sofőr kell több kamion mozgatásához.

Dér Péter, a Volvo Trucks kereskedelmi igazgatója szerint a platooning mindennapos használata előtt rendezni kell a különböző országok közlekedési és egyéb szabályait is. Reálisan négy-öt év múlva üzemeken belül, logisztikai centrumokban már alkalmazható lesz a technológia.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.