Az Opel megcsinálta a Mokka (nagy) testvérét, egy modern SUV-ot vagy hobbiterepjárót, amit tulajdonképpen összességében ma már crossovernek hívnak. Igen, ezek mind ráhúzhatók az X-re, és mind ugyanaz, de jól hangzik. Ja és mindez a Merivát váltotta le úgy, hogy a Peugeot adja alá a technikát. Eklektikus.
A neve Opel Crossland X lett, amit én kaptam meg egy hétre, mondván mindenkinél van már egy tesztjárgány, van családom is, arról nem beszélve, egy 12 éves közép-európai vasból átülni egy zsírúj Opelbe komoly előrelépés. És az is az indokok között bújt meg, hogy nem igazán értek az autókhoz: hogy ez miért szempont egy teszthez? Így nem egy szakmai leírást fogsz kapni, hanem inkább egy életérzést, pragmatikus megközelítésben.
Mert ez az Opel olyat ad, ami leginkább a magamfajta átlagos autófelhasználót tud lenyűgözni, mert prémiumérzést tud csempészni egy középkategóriás autóba, és mellé szemérmetlenül csinos is. Olyannyira, hogy egy családos apuka sok év házasság, megfáradt fürdetések vagy épp leckeírás mellett is igazi férfinak, egy alfahímnek érezheti magát, amikor végiggurul vele a Teréz körúton. Vagy bármelyik tetszőleges vidéki városban.
Merthogy az Opel Crossland szép. Sőt, kacér és sármos.
A Mokkához képest nem eszementen innovatív az új X, ám amit egy ilyen mini SUV-on megtehettek csinosítást, azt megtették: az ajtókon látható domborítás, a tetőív és az övvonal pofás, a bajszos, szigorúra húzott LED-es fényszórók pedig tényleg odavonzzák a szemeket.
Nálam egy fehér példány volt, ami a fekete betétekkel és a vörös lámpákkal olyan feltűnő volt, hogy úgy éreztem magam, mintha a labda lennék egy teniszmeccsen, tekeredtek a fejek oda-vissza.
Az ajtókon belül viszont már érezhető az olcsóbb hatása a Crosslandnek, az anyaghasználaton és a kidolgozottságon is húztak kicsit, hogy ne szálljon el az ára. Azonban ez különösebben mégsem ront az élvezeti értéken, mert az ajtóborítást például ritkán simogatja az ember, a kormány meg puha és kényelmes. És olyan izgalmas skillekkel próbálták eladni a prémiumhatást, mint például a szemmagasságú HUD-kijelző, ami felnyílik-lecsukódik, mutatja a sebességet, navigációt és a táblákat is, vagy az Opel OnStar lehetőség. Simán zsebre vágja az egyszeri júzert, mint amilyen én vagyok.
És bizony hangulatos, minőségi hatást kelt a kezelőszerv, az egész műszerfal, és ahogy már mondtam, igazán praktikus, könnyen használható. És tele van olyan kis cuccal, amitől mosolyra húzódik az öregautóhoz szokott szemem.
Sajnos azért voltak kényelmetlen részei is a Crosslandnek, bent ülve, indulás előtt, az én magasságommal (172 cm): mivel nem állítható az övmagasság, fel kellett emelni az ülést, hogy ne vágja le a fülem minden használatnál, a csat része meg annyira lent volt, hogy mire előkapartam a magasított ülésből, a bordaközi izmaim begörcsöltek. És akkor még el sem indultam – ugyanis akkor jött az újabb csel, a megemelt ülés miatt a 15. kerületből eljutni Budára egy komplett lábnapnak felelt meg. Csak oda.
Viszont ha már korábban szóba hoztam, hogy apró prémium fícsörökkel adják el a minőségi közepest, akkor nem hagyhatom ki a 180 fokos tolatókamerát, ami nagyban megkönnyíti a városi parkolást azzal, hogy felülnézeti képet ad, na meg a napfénytetőt, ami ugyan nem alapfelszerelés, de a tesztautóba bekerült, hogy a gyerek kimondja:
„Én ilyet autót fogok venni, ha nagy leszek!”
Ebben persze az is közrejátszott, hogy az 1.6-os turbódízel motorral bele lehetett tolni a gyerekülésbe egy-egy kigyorsításnál, miközben az elöl ülőktől is csak jókat hallott az autóról.
Merthogy az anyagfelhasználás ellenére ez egy príma autó, SUV-nak nem nagy, családi autónak bőven elég, komfortosan elfér minden és mindenki; az Innovation felszereltségi szinttel pedig megkaptuk a prémium érzést, igaz ez 5,9 milliónál kezdődik, miközben már 4,1-ért is meg lehet csípni egy nullkilométeres benzinest.
Nem egy Land Rover Discovery, és nem is azoknak találták ki, akik Miniből akarnak átülni egy crossoverbe, hanem azok a célpontok, akik az első városi, pici hobbiterepjárójukat keresik olcsóbban, de kiváló kivitelezésben. Ami nézzen is már ki valahogy.
(Fotó: a szerző)