A technika, a térkínálat, az általános minőségérzet pedig pont elég jó ahhoz, hogy ne érjen csalódás az elektromos Mokka vezetése, használata közben sem.
Veszélyes vállalkozás ám egy autógyártó részéről ennyire látványos megjelenést adni egy tömegmodellnek. Két okból. Egyrészt ami ilyen izgalmas és ennyire kiragyog a forgalomból, az elriasztja a hétköznapi autót kereső vásárlókat. Másrészt pedig ha egy autó ennyire erős külső dizájnban, annak nem árt technikailag és utastéri hangulat terén is különlegesnek lennie, hogy ne fúljon kellemetlen páváskodásba az egész. Az Opel Mokka-e szerencsére mindkét kockázatot ügyesen lekezeli.
Nem csak az embléma és az elektromos hajtás miatt volt ez egy villámteszt, hanem azért is, mert a német rendszámos tesztautó amolyan utazó nagykövetként járt csak az országban és mindössze egy napot tölthetett a Playernél. Az Opel budaörsi telephelyén beleültem, elmentem vele haza az autópályán majd vidéki mellékutakon visszagurultam vele Zsámbékig, ahol a tanpályán lefotóztam, forgattunk róla egy rövid videót és vittem is vissza Budaörsre. Összesen mentem vele vagy 130 kilométert; ennyi szokott lenni egy átlagos nemzetközi modellpremieren is a tesztút. És ez tulajdonképpen az is volt, csak a pandémiára való tekintettel mostanában nem az újságírók utaznak el ezekre a menetpróbákra, hanem a tesztautók jönnek el hozzájuk.
Bármilyen kevés időt is töltöttem a kocsival, több fej fordult utána az utakon, mint az idei összes eddigi tesztautóm esetében együttvéve. (Leszámítva persze az olyan egzotikumokat, mint a londoni taxi vagy a Bentley szürke csodája.) A tekintetmágnes persze elsősorban a rikító zöld fényezés volt: dél-amerikai indiánok szoktak nyílhegyeket kenegetni ilyesmi színű kétéltűekkel. De az új Mokka ezen az úgynevezett marketingszínen túl is tud olyan formai trükköket, amiktől érdekes. Mutatom is őket:
A Mokka technikája a látványos felszín alatt a PSA CMP-építőkészletéből áll össze, az elektromos változatban pedig ugyanaz a cucc szolgál, amit már legalább féltucatnyi másik Stellantis-modellből ismerhetünk. Láttuk ezt már Corsától Citroën C4-en át akár elektromos kishaszonjárművekig terjedő méretválasztékban.
A száz kilowattos motor, az ötven kilowattórás akku és az egyszerű elsőkerékhajtás kellő dinamika mellett képes elfogadható hatótávolságot biztosítani. A Mokka-e kevesebb mint 9 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége bőven a legális autópálya-tempó felett van, de ha ezeket a csúcsértékeket nem erőltetjük, városi körülmények között akár 300 km feletti, vegyes használatban 250 körüli, autópályán valamivel 200 km alatti hatótávval számolhatunk egy feltöltéssel.
A Mokka-e mozgása egy kicsit nyugisabb, komfortra hangoltabb, mint megjelenése alapján várnánk, de így sem öreges vagy lusta a kocsi. Hirtelen kormánymozdulatra ugyan erőteljes billenéssel reagál és hosszirányban is hajlamos a bólogatásra fékezésnél vagy erős gázadásnál, de a mindig ugrásra kész elektromos hajtással, a nagy nyomatékkal és a közvetlen kormányzással együtt mindez kifejezetten élvezetes karakterré áll össze. A Mokka-e kanyarokban, gyors terhelésváltásoknál cseppet sem gyors de még csak nem is sportos autó, viszont a kocsi mozgása jól kiszámítható, nem ideges és mindig hagy időt korrigálni. A hétköznapi örömautózásokhoz egy alapvetően mégiscsak családi jellegű kocsiban ez a kívánatos és a lágy csillapítás és a nem túlfeszített rugózás nem kompromisszum: ez kell ahhoz, hogy ne csak a sofőr érezze magát jól a kocsiban.
Kellene viszont ehhez még egy kis hely is. Az első ülések ugyan kellemesen mélyen ülnek, de a pedálok kisautósan közel, hátul vannak, a középkonzol pedig vádliban kicsit szorít. A hátsó üléssorban magam mögött a 181 centimmel pont elférek, de a lábfejem már az első szék alá kerül, a C-oszlop pedig kellemetlenül beletolakszik a látóterembe, ha hátrahajtom a fejem. (Amit egyébként kényelmesen megtehetek: a fejtér elöl-hátul bőven elegendő.)
A csomagtér különböző források szerint különböző méretű; a német márkaoldalon ugyanazt a 350 litert találjuk, mint amennyi a benzines vagy dízel változaté, a hazai online sajtótájékoztatón viszont 310 litert hallottunk az elektromos verzióról. Élőben megtekintve mindezt kisautós viszonylatban tágas, szépen berendezett, jól pakolható teret találtunk az ötödik ajtó alatt, a szuterénben külön hellyel a töltőkábeleknek, alatta pedig még egy kis pincét is sikerült kialakítani a KRESZ-cuccoknak és a defektjavítónak.
A csomagtérajtó kialakításánál viszont nem remekeltek a mérnökök. A nyitás megoldása lehetetlenül hülyén sikerült, a lökhárító mélyedésében van a reteszoldó gomb, viszont megnyomása után át kell fogni és a csupasz lemez alá benyúlva lehet felemelni a fedelet. A lecsukáshoz pedig meglepően nagy erő kell. Szinte látom magam előtt, ahogy kisgyermekes apukák, anyukák ezrei kecmeregnek majd ki káromkodva a vezetőülésből a sportuszoda, a dodzsó vagy a vívóterem előtt, mert az edzésre vitt apróság képtelen becsukni, pláne RENEDESEN becsukni a nehezen záródó ötödik ajtót. És igen, kecmeregni fognak, mert a küszöb ugyanolyan borzasztóan magas ebben a kocsiban is, mint a platformtársaknál. Akár a Peugeot 2008, akár a DS3, akár a többi rokon esetében, a Mokkánál is olyan a ki- és beszállás, mintha egy fürdőkádból illetve -ba próbálnánk ki- vagy bemászni.
Az ergonómiával a vezetőülésben is akadnak kisebb bosszúságok (meredeken álló bajuszkapcsolók, kényelmetlen pedálrend), de összességében a Mokka-e kifejezetten ügyesen hozza össze a kezelhetőséget és az átláthatóságot a sok-sok új funkcióval. Nagyon tetszett a magasra helyezett, jól szem elé rakott nagyméretű sebességjelző, az odapillantások nélkül is tévesztésmentesen kezelhető fizikai és saját kijelzőkkel is rendelkező klímakonzol, na és persze a fényes, kontrasztos, jól látható érintőképernyő és virtuális műszeregység. A felülnézeti képet is adó kameraképpel könnyű a parkolás, de a kocsi amúgy is jól átlátható.
A vezetéstámogatás képességei átlagosak. A követőradaros tempomat, a sávtartás, a táblafelismerés nem képesek mindig megbízhatóan működni a hazai környezetben, de legalább nem okoznak túl sok bosszúságot felesleges okvetetlenkedéssel.
Az Opel Mokka csinos, átlagos képességű kis crossover, a hátsó traktusban két gyerek számára késő kamaszkorig elegendő hellyel. Az elektromos változat pedig egy korszerű technikájú, nem feleslegesen erős, a hétköznapi családi jövés-menésben teljesen életképes kis villanyautó. Hivatalos hazai ára 11,5 millió forintról indul, a képeinken látható zöld-fekete kocsira viszont inkább valahol a 15 milliós magasságokban lehet majd bejelentkezni.