Kevés csalódottabb ember lehet most Oscar Piastrinál.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Oscar Piastri a 2025-ös szezon legnagyobb vesztese. Az ausztrál pilóta az idény jelentős részében a világbajnoki tabella élén állt, ám lendülete megtört, és vele együtt talán a magabiztossága is. De még mindig papíron esélyesként várhatta a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat – ahol a harmadik rajtkockából indulhatott –, valami rendkívülire lett volna szüksége, hiszen 16 ponttal volt lemaradva a vb-éllovas Lando Norristól, és néggyel Max Verstappentől. Bár a futamon sikerült megelőznie Norrist és a második helyen célba érnie, Verstappen is megnyerte a versenyt, miközben csapattársa harmadikként célba érve megszerezte F1-es karrierje első világbajnoki címét.

Meghatóra sikerült Lando Norris első nyilatkozata világbajnokként

Az újdonsült világbajnok Lando Norris elérzékenyülve beszélt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után.

Nem meglepő, hogy Piastri a szezon talán legnagyobb veszteseként, rendkívül csalódottan élte meg az elszalasztott lehetőséget – erről így beszélt a szezonzárót követően:

„Amikor az idei évben jól mentek a dolgok, voltak pillanatok, amikor megállíthatatlannak éreztem magam. Az, hogy egyáltalán eljuthattam idáig, elég klassz érzés.Persze rengeteg olyan időszak is volt, amikor ez egyáltalán nem így volt. Sok tanulságot leszűrtem arról, hogyan kell kezelni a nehéz pillanatokat, a különféle irányokból érkező nehézségeket. Sokat megtudtam magamról. Nyilván korábban is voltam bajnoki csatákban a junior kategóriákban, de az F1-ben ez mégis egy kicsit. Idén sokat tanultam erről, és ez csak segíteni fog a jövőben.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így néz ki a végleges világbajnoki tabella a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után

Mutatjuk a végleges egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.

Így beszélt Verstappen arról, hogy elvesztette a világbajnoki címet

Max Verstappen a friss világbajnok Lando Norrisnak is üzent.

Itt a hivatalos magyarázat, miért nem büntették meg Norrist a futam során

A mindent eldöntő szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon könnyen úgy alakulhatott volna, hogy Lando Norris időbüntetést kap, ám végül megúszta a szankciót.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!