Imádnivaló Nicole Piastri minden reakciója.

Nem meglepő, hogy a 23 éves Oscar Piastri legnagyobb rajongója az édesanyja, Nicole Piastri. Amióta a fia az F1-ben versenyzik, többek között számos futamot kommentált valamilyen formában az X-en a lehető legszerethetőbb őszinteséggel, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, ezzel hamar a rajongók kedvencévé vált.

Piastri a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét (pedig az majdnem elúszott), amit örömében az Ausztráliában élő édesanyja azzal kommentált, hogy – vélhetően az időeltolódásra való tekintettel (a magyar futamnak ottani idő szerint nagyjából éjjel három lett vége) – gyorsan le is mondta a reggel 6 órás pilatesóráját, majd posztolta a következő képet:

És kicsit szemrehányóan a kutyáit is megdorgálta, mert őket szemmel láthatóan nem érdekelte a verseny és Oscar sikere:

De például egy fordulóval korábban azt tudhattuk meg Nicole-tól az X-en a Brit Nagydíj kapcsán, hogy...

„ezt a versenyt olasz kommentárral nézni, egy teljesen új szintű káoszt hoz az élménybe”.

A Japán Nagydíjat pedig a helyszínről nézte végig Piastri családja, Nicole természetesen az utazás során üzent fiának, hol máshol, mint a nagyvilág előtt:

Mindez azt jelenti magyarul, hogy:

„Viszlát, Melbourne és üdv, Szuzuka! Nem hiszem, hogy a nagymama kókuszkockái átjutnak a vámon, bocsi, Oscar.”

De számos kedves poszttal lehet még találkozni az X-oldalán, ITT meg is nézheted őket.

Ez is érdekelhet:

Verstappen a Magyar Nagydíj után: Mind elmehettek a picsába!

Max Verstappent kérdezték, a háromszoros világbajnok pedig bepipult, és régi, forrófejű önmagát megidézve reagált.

Mondj a bizarrnál találóbb szót Norris és Hamilton párbeszédére!

Érdekes párbeszéd zajlott le Lando Norris és Lewis Hamilton között, miközben a Magyar Nagydíj díjátadójára várakoztak.

Ezt gondolja Verstappen a Hamiltonnal való ütközésről

A hajrában történt incidens miatt Verstappen nemcsak a harmadik helyezést nem szerezte meg, de a negyediket is bukta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve