A Forbes idén is összeállította a legjobban kereső sportolók listáját, mindössze két Forma–1-es versenyző fért be a TOP 100-ba. Nyilván kitalálod, hogy ki az a kettő.  

A TOP 10-et már megírtuk, így nem is untatunk azzal, de annyit elárulunk, hogy az amerikai magazin becslése szerint a listavezető Lionel Messi (127 millió dollár) és a második helyezett Cristiano Ronaldo (109 millió dollár) kétszer, sőt, közel háromszor többet keres a listán legelőkelőbb helyet elfoglaló F1-es pilótáknál, azaz

  • a 13. Lewis Hamiltonnál (55 millió dollár)
  • a 30. Sebastian Vettelnél (40,3 millió dollár).

A négyszeres brit világbajnok tehát idén sincs ott a világ 10 legjobban kereső sportolója között, 2017-ben volt utoljára, akkor éppen a tizedik volt 46 millió dollárjával.

Érdekesség, hogy a Mercedes és a Ferrari pilótája együtt (55+40,3 = 95,3 millió dollár) sem férne fel a TOP 100 dobogójára, mindössze csak a negyedik helyre lenne jó a páros – a teljes listát ITT tudod megnézni.

(Forrás: Forbes, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.