Rejtély, hogy ez a csodálatos sirályszárnyas Mercedes-Benz 300 SL miért került több mint fél évszázadra egy pajtába, de lennénk olyan mázlisták, hogy egyszer egy ilyet találjunk a hátsó kertben.

1954-ben gyártották ezt a Mercedes-Benz 300 SL-t, a negyvenharmadikat, ami Stuttgartban elkészült. A színe eredetileg kék volt, világosszürke belsővel, és az amerikai specifikációjú sportkocsi Los Angelesbe került, ahol egy autógyűjtő ügyvéd vette meg. Az egzotikusnak számító autóval lelkesen járt, majd eladta a szerelőjének, tőle került a harmadik és eddigi utolsó tulajdonosához, egy Floridában állomásozó haditengerészeti pilótához, aki naponta járt vele.

35 ezer mérfölddel az órájában, azaz több mint 50 ezer kilométer után eléggé megviselt állapotba került az SL, ezért a gazdája úgy döntött, hogy újrafényezteti.

majd ott is hagyták, több mint ötven évre. A típusból összesen 1400 darab készült, és igazi ritkaság, hogy ennyire hiánytalan példányra leljenek.

Az alig használt sirályszárnyas eredetiségét a Mercedes-Benz szakértői igazolták Stuttgartban, ahová két kitűnő állapotban lévő SL is elkísérte, majd a sportkocsi a közeli Mechatronic műhelyébe kerül, ahol hasonló klasszikusok felújításával foglalkoznak. Mint mondják,

hogy ismét be tudják indítani, és újra az utakat járhassák vele.

(Képek: Mechatronik)

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon