Eddig úgy volt, hogy 2019 után már nem rendeznek több Forma–1-es futamot a legendás silverstone-i pályán, ám úgy tűnik, fordult a kocka.

1950-ben rendezték meg az első Brit Nagydíjat, ami azóta minden évben a versenynaptár rész volt. Több brit pályán is tartottak futamokat, de legtöbbet Silverstone-ban mentek az autók.

A legendás pálya szerződése elvileg 2026-ig biztosította volna a futam helyét a versenynaptárban, ám 2018-ban a megrendezés kockázatosan magas költségére hivatkozva a Brit Autóversenyzői Klub (BRDC) élt az opcióval és 2019-ig megrövidítette az elvileg 2026-ig szóló szerződését.

A Motorsport Week viszont úgy tudja, mégis sikerült megállapodni, így legalább 2022-ig Silverstone-ban is rendezhetnek versenyt.

A szerződés egyébként nem mondja ki, hogy csak Silverstone-ban lehet a Brit Nagydíj, és bár van több alternatíva is, ám jelenleg egyedül a silverstone-i pálya alkalmas az F1-es futam megrendezésére.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában