Nem sokan tudtak a létezéséről annak az autógyűjteménynek, ami több mint kétszáz veterán ritkaságból áll, és amitől most aukción válna meg az idős tulajdonosa.

A mai napig szoktak találni garázsok, pajták, raktárak mélyén porosodó, elfeledett veterán autókat, időnként igencsak értékes darabokat is, de ekkora kollekcióra aligha lel valaki az életben. Hollandiában két raktárban és egy régi templomépületben összesen több mint kétszázharminc veterán autó rejtőzött, most egy aukción keresnek számukra új tulajdonost.

A kollekció tulajdonosa egy bizonyos Palmen úr, aki több mint negyven éve kezdett autókat gyűjteni, az első veteránja egy sárga Lancia B20-as volt.

Az eltelt évtizedek során rendesen gyarapította, és kiváló ízléssel válogatta össze a gyűjteményét,

méghozzá igazi ritkaságokkal, ami nem csoda, hiszen a hatvanas évek óta a munkája is hasonló autókhoz kötődött.

Az idők során a gyűjtemény több mint kétszázharminc autóra bővült, szinte minden márkából van legalább egy, ami csak eszedbe jut. Palmen úr szerette az olasz autókat, mint az Alfa Romeo és a Lancia, a Ferrari és a Maserati, de számos BMW és Mercedes, Cadillac és Chevrolet, Aston Martin és Jaguar, sőt még Rolls-Royce is van a raktárában.

Igazi autórajongóként Palmen úr olyan típusokból is megőrzött egy példányt, mint az NSU Ro 80 vagy a Mazda RX-7 Cabriolet.

Még felsorolni sem könnyű azt a sok ritka márkát, amiből gyakran nem is egy példányt tett el,

mint a Facel Vega, a Matra, a Jensen, a Talbot Lago, a Tatra, az Iso, a Panhard, a Singer vagy a Sunbeam – és ez még messze nem a teljes lista.

Az autókat száraz, de poros helyen tárolták, ettől néz ki igazán pajtaleletnek ez a népes kollekció.

Palmen úr időnként az autók többségét beindította, de egyébként mindent úgy őrzött meg, ahogyan bekerült a raktárába. A patinás gyűjteményt ritkán mutatta meg másoknak, ezért nyugodtan nevezhetjük Európa egyik legtitkosabb kollekciójának.

Palmen úr kora miatt most megválna a teljes gyűjteménytől, a ritkaságokat a hollandiai Gallery Aaldering aukcióján lehet megszerezni idén májusban.

Ez is érdekelhet:

13 elhagyatott Porsche 928-ast találtak a sivatagban

A Westworld forgatásához kerestek helyszíneket, amikor rátaláltak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában