A szabad parkolóhelynél csak egy jobb van: az ingyenes. Hát tessék.

A Parkl azzal vált ismertté és népszerűvé az autósok körében két éve, hogy a legtöbbek számára korábban nem használható – például irodaházak, szállodák, társasházak garázsaiban lévő – parkolóhelyeket tett elérhetővé számukra, a nyilvános parkolóházakban pedig egyszerűsítette a parkolási-fizetési folyamatot.

A lelkes és profi magyar fiatalok által fejlesztett mobilalkalmazás azóta is, folyamatosan bővíti partnereinek számát, a felhasználói igények alapján pedig a szolgáltatási kört is bővítették. Egyre több helyen jelentek meg a parkolóházakban a Parkl elektromos töltők, nemrég pedig elindult a közterületi parkolás funkció is, amellyel immár az utcai parkolásunkat is az alkalmazáson keresztül intézhetjük az ország összes fizetős parkolózónájában.

Ezeket a fejlesztéseket

ingyenes parkolással ünnepli a cég május 30-án, csütörtökön,

ami minden budapesti zárt téri partnerüket, valamint országosan az összes fizetőövezetes parkolózónát is érinti.

Hogyan működik a Parkl?

Ha még nem ismered az appot, néhány szóban arról, milyen egyszerűen működik: a Parkl térképen mutatja a rendelkezésre álló zárt téri parkolóhelyeket, ha pedig beállnál valamelyikre, az app automatikusan nyitja a sorompót, és anélkül, hogy parkolójeggyel, apróval vagy a fizetőautomatával kellene bajlódnod, könnyen és gyorsan parkolhatsz.

Az alkalmazáshoz eddig közel nyolcvan budapesti partner csatlakozott, amellyel szinte az egész fővárost lefedik, de persze a partneri megállapodások köre még mindig folyamatosan bővül.

Már az utcán is egyszerűbben parkolhatsz

Év elejétől köztéri parkolással is kibővült a Parkl: ezzel az egész ország területén minden fizetős parkolózónában lehet az appon belül bankkártyával fizetve parkolni. Nem kell egyenleget feltölteni, az app nem zárol előre pénzt, a parkolás végén egyszerűen levonja a végösszeget.

Az automatikus megújítás funkció bekapcsolásával nem érhetnek minket kellemetlen meglepetések sem: mindig értesülhetünk az aktuális parkolásunk végéről és annak újraindításáról is, így a büntetés kizárt.

Itt a jövő

Bár itthon arányaiban még nagyon kevés a villanyautó, de a fejlődés érezhető, ezért a Parkl is készül a térhódításukra. Már tavaly elindult a Parkl elektromos töltési szolgáltatása, ezzel komplett szolgáltatást kínálnak az elektromos autók tulajdonosainak, hiszen nemcsak a parkolásukat, hanem a töltést is segítik.

És a lényeg: így parkolhatsz ingyen csütörtökön

A felhasználói fiókonként kétezer forintos keretösszeg minden regisztrált felhasználó rendelkezésére áll május 30-án, csak a PARKL1 kódot kell beírni a Beállítások/Kuponok menüpontban aznap éjféltől másnap éjfélig. Ezt követően az első parkoláskor automatikusan felhasználja a rendszer az adott kódot, így ingyen parkolhatunk!

Parkl-letöltés: iOS – Android

További információ: www.parkl.net – www.facebook.com/parklapp  www.instagram.com/parklapp

A cikk létrejöttét támogatta a Parkl.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés