Annyira tombol a Max Verstappen-mánia, hogy gyakorlatilag már most garantált a telt ház 2021-ben is.

2020-ban ismét visszatér az F1 Hollandiába, a szurkolók pedig annyira lelkesek, hogy hazai pályán drukkolhatnak Max Verstappennek, hogy

már a jegyárusítás megkezdése előtt több mint egymillióan regisztráltak a belépőért, sőt, már a 2021-es futamra is több mint harmincezer belépőt adtak el

A telt ház tehát garantált, árulta el a Holland Nagydíj sportigazgatója és egyben korábbi F1-es pilóta Jan Lammers, aki elmondta, hogy

„Elképesztő. Példátlan dolgok történnek, már most 35 ezer jegyet eladtunk a 2021-es nagydíjra.”

A Holland Nagydíj egyébként 35 év után lesz ismét a sportág versenynaptárának része.

(Forrás: f1i.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
31% Nem, tök jó, hogy van.
47% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés