A mexikói pilóta szerint soha nem volt még ilyen erős csapattársa.

Sergio Perez, a Force India pilótája jelenlegi csapattársát, Nico Hülkenberget a valaha volt legerősebb csapattársának nevezte, annak ellenére, hogy a mexikói már Jenson Button mellett is dolgozott.

Perez 2011-ben debütált a Forma-1-ben a Sauber csapattal, ahol a legendás kamikaze, Kobajashi Kamui mellett tanulhatott. 2013-ban a McLarennél dolgozott, ahol csak egy évet töltött el, majd 2014-től a Force Indiához igazolt.

Azóta Perez és Hülkenberg jobbnál jobb szezonokat futott, a német dominálásával. Hülkenberg egészen odáig is elment, hogy indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, amit meg is nyert. Viszont a Forma-1-ben Perez bizonyult eredményesebbnek, aki már 5 pódiumot is behúzott, míg a németnek ez nem sikerült. Ennek ellenére Perez hatalmas tisztelettel beszélt a csapattársáról.

„Nagyon sokat tanultam Nicótól” – nyilatkozta a mexikói az Autosportnak. „Ő a legerősebb csapattárs, akivel eddig találkoztam, és szerintem, ha kéne választanom három pilótát, akik szerintem a legjobbak, benne lenne. Amikor őt megelőzöm, úgy érzem, hogy akárki mást is meg tudnék előzni.”

„Szerintem egy jó csapattársi viszonynak az az alapja, hogy egyszerre tekintek a másik emberre barátként és ellenségként. Ha ez megvan, akkor mindig is tudni fogod, hogy mikor kapcsolj barát, és mikor ellenfél üzemmódba. Tudom, hogy ez mérgezheti a barátságokat, de úgy gondolom, hogy nekünk ez nagyon is jól megy.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve