Komoly kritikát kapott Sergio Pérez egy kétszeres világbajnoktól.

Sergio Pérez jól kezdte a szezont, az első öt versenyből négy alkalommal dobogóra állhatott, azonban most már 11 futamon van túl anélkül, hogy dobogós helyezést ért volna el, ami a leghosszabb ilyen időszaka, mióta 2021-ben csatlakozott a Red Bullhoz. Noha június elején egy plusz egy évre szóló szerződést kapott, teljesítménye visszaesésével egyre többen kezdték megkérdőjelezni, hogy az osztrák csapat megtartja-e őt. Végül a Belga Nagydíjat követően Chris Hornerék bejelentették, hogy Pérez biztosan marad az idény végéig, a folytatásról pedig később döntenek.

Közben nemcsak Pérez szenved, de a Red Bull idei autója, az RB20 is problémákkal küszködik. Az 1998-as és 1999-es Formula–1 világbajnok Mika Häkkinen, aki általában támogató hangvételéről ismert, úgy véli, hogy Pérez teljesítménye kulcsszerepet játszik abban, hogy a csapat lassan halad az autó fejlesztésével:

„A Formula–1 egy rendkívül kíméletlen sportág, ahol két csapattárs előbb egymással versenyez, mielőtt a többiekkel szállnának harcba. Jelen esetben a különbség Pérez és Max (Verstappen) között folyamatosan nőtt. Ez azt jelenti, hogy nem állnak rendelkezésre azok az adatok mindkét autóból, amelyek elengedhetetlenek a gyorsabb fejlesztéshez. Ez komoly hátrányt jelentett a Red Bull számára, és nagy kihívást jelent.

Nem akarok kritizálni, csak a tényeket közlöm – két maximálisan teljesítő versenyzőre van szükség ahhoz, hogy a csapat összehasonlíthassa az adatokat, és különféle beállításokat próbáljon ki, legyen szó akár aerodinamikai, akár mechanikai módosításokról. Állandó összehasonlításra van szükség, és a versenyhétvégék alatt erre nagyon kevés idő áll rendelkezésre.

Egyetlen autóval nem lehet előrelendíteni a csapatot. Két autóra és két versenyzőre van szükség. Sergio ezt nem tudta megadni a Red Bull számára, ami hatással volt a sikerre, és rendkívül negatív következményekkel járt."

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A tervezőzseni távozása állhat a Red Bull visszaesése mögött?

Gyanúsan összefüggés van a két dolog között.

„Fejek fognak hullani a Red Bullnál”

Nem csodálkoznánk, ha ez megtörténne.

„Antonelli nem érdemelte ki, hogy a Mercedes versenyzője legyen”

Van, aki megkérdőjelezik a Mercedes döntését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában