Van, aki megkérdőjelezi a Mercedes döntését.

A Mercedes az Olasz Nagydíj versenyhétvégéjén jelentette be, hogy Andrea Kimi Antonelli fogja váltani a Ferrarihoz távozó Lewis Hamiltont, és 2025-től George Russell csapattársa lesz. Ez a döntés azt jelenti, hogy az olasz pilóta mindössze 18 évesen debütálhat a Formula–1-ben, és esélyt kap arra, hogy a sportág történetének legfiatalabb futamgyőztesévé váljon.

A korábbi Formula–1-es csapattulajdonos és -főnök Eddie Jordan megkérdőjelezi a Mercedes döntését, úgy véli, hogy a Toto Wolfféknak alaposabban meg kellett volna fontolniuk Antonelli szerződtetését – erről a Formula for Success podcastban beszélt:

„Mindig is mondtam, hogy túl nagy nyomás Kimi számára, hogy a Mercedesnél debütáljon, hogy ott teljesítse az első futamát. Ez be is igazolódott: megpördült és komoly kárt tett az autóban (az Olasz Nagydíj első szabadedzésén – a szerk).

Továbbra úgy gondolom, hogy Kimi helyet érdemel az F1-ben, de nem a Mercedesnél. Nem számít, milyen gyors. Olyan helyre kellene küldeni, ahol Toto és a csapat jobban fel tudná mérni a teljesítményét, és fokozatosan építhetnék fel a karrierjét. Ez az én véleményem.”

Jordan szerint a Mercedesnek Antonellivel is hasonló utat kellett volna követnie, mint amit a Red Bull Max Verstappennel tett, amikor előbb a Toro Rossóhoz ültették, majd onnan léptették elő a nagycsapathoz:

„Max is a Toro Rossónál kezdett, Antonellinek pedig a Williamsnél kellene versenyeznie. Ezt mondjuk már régóta. Emlékezzünk csak Bernie Ecclestone szavaira, (...), mindig azt mondta: érdemeld ki. Csak ennyit mondott.

Jelenleg nem látom, hogyan érdemelte ki Antonelli ezt a lehetőséget. Még nem. Nem érzem azt a teljes bizalmat iránta.”

(Forrás: Crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Fejek fognak hullani a Red Bullnál”

Nem csodálkoznánk, ha ez megtörténne.

Radikális változás jöhet az F1-ben, ami az újoncoknak kedvezne

Vélhetően az újoncok is örülnének ennek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés