Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Újabb tanulmányautóval kápráztat Genfben a Peugeot, és már az Instinct Coupé formája is elég lenne hozzá, hogy azonnal vágyjunk rá, de a képességei sem elhanyagolandók.

Szép sportkupéban mindig is ott volt a Peugeot, gondolj csak a 406 Coupé vagy az RCZ vonalaira. Most egy újabb túrakupéval jöttek elő, bár az Instinct egyelőre csak tanulmányautó, pedig szívesen vennénk, ha gyártásba kerülne úgy, hogy lehetőleg már ne nagyon változtassanak a formáján.

Az Instinct formája ugyanis elég ütős lett. A kombiszerű karosszéria elég lapos ahhoz, hogy túrakupénak nevezzük, a haragos frontrész pedig elhiteti velünk, hogy igazi sportmodellről van szó. Nem is áll távol tőle, hiszen a Peugeot egy 300 lóerős plug-in hibrid hajtással szerelte fel.

A legújabb trendeknek megfelelően az Instinct már önvezető autózásra is képes. Sőt, mindig alkalmazkodik hozzád, például ha futásból térsz vissza a kocsihoz, és az okoskarkötőd adataiból tudja, hogy kimerült vagy, akkor inkább hazavezet helyetted.

Autonóm módból is kétfélét kínál: az egyik nyugodtabb útvonalon visz, még akkor is, ha kicsit hosszabb az út, hogy tudj olvasni, míg a másik egyenesen a célod felé veszi az irányt. De a saját kezedbe is veheted az irányítást, és egy ilyen sportos kupénál mi inkább erre szavaznánk. Milyen jól áll az úton:

Mást még nem tudni az Instinct Concept jövőjéről, de örülnénk neki, ha nem csak a Peugeot tanulmány-raktárába kerülne, hanem valóra válna belőle valami. Az előző generációs 308-ra épülő RCZ már úgyis kifutott, itt lenne az ideje utódot készíteni neki…

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.