A tervezettnél korábban, már jövőre megszűnhet a plug-in hibrid autók vásárlási támogatása Németországban, és az elektromos autók támogatását is csökkentik. Nálunk még nem vették el a zöld rendszámot a konnektoros hibridektől.

Európa egyik legnagyobb autópiacán újabb változásokra számíthatunk jövőre, ami a szabályok módosításával még az autógyártók kínálatára is hatással lehet. Németországban az új kormány 2023-tól teljesen eltörölné a plug-in hibrid autókra adott támogatást, és az elektromos autók támogatását is jelentősen csökkentené minden évben. A konnektorról tölthető hibridek ezért már csak a tulajdonságaikkal hódíthatnak, de mint a tapasztalatok mutatják, a fogyasztásuk nagyban függ attól, hogy mennyit töltjük az akkumulátort.

Jelenleg a német piacon a 40 ezer eurónál olcsóbb plug-in hibrid autókra adott állami és gyártói támogatás összege 6750 eurót tesz ki.

A feltétel mindössze annyi, hogy az autónak legalább 60 kilométert kell tudni megtennie teljesen elektromosan, más szóval a széndioxid-kibocsátása nem lehet nagyobb 50 g/km-nél. A 40 és 65 ezer euró közötti áron kínált plug-in hibridekre is jár 5625 euró támogatás. Mivel nem az opciókkal növelt árat veszik figyelembe, ezért sok típus alapárát éppen a határértékre lőtték be.

A támogatás megszűnése jelentősen átrendezheti a piacot, és még nagyobb változást hozhat, ha a plug-in hibrid és elektromos autók fogyasztásának és emissziójának meghatározására is eltérő módszert alkalmaznak majd az Európai Unióban, jelenleg ugyanis nem nevezhetők valósnak a szabvány szerint kapott értékek. Az átmeneti helyzetre tekintettel több gyártónál – például a Renault-Nissannál – is megvárják az új szabályozást,

addig nem mutatnak be újabb plug-in hibrid modelleket, inkább az öntöltő hibridekre és elektromos autókra fókuszálnak.
Az elektromos autók vásárlásának támogatása 2023-tól is megmarad Németországban, de a mértékét fokozatosan csökkentik.

Jelenleg a 65 ezer eurónál olcsóbb modellekre – és ebben az esetben az opciókkal növelt árat veszik figyelembe – a támogatás 9000 euró, de jövőre már csak 4000 euró lenne, a következő két évben pedig mindössze 3000 euró. Sokan már most aggódnak miatta, hogy mivel jelenleg is hosszúra nyúltak a szállítási idők, már csak a mérsékelt vagy teljesen megszűnt támogatás mellett tudják átvenni és kifizetni az autójukat.

Itthon nincs változás

Magyarországon egy kicsit másként működnek a dolgok, nálunk az elektromos autók vásárlására adott 1,5-2,5 millió forintos támogatás nem állandó, a keretösszeg gyakorlatilag pillanatok alatt fogyott el, amikor kiírták a pályázatot. Az elektromos és plug-in hibrid autók ezért csak a zöld rendszám előnyeit, az adómentességet és az ingyenes parkolást élvezhetik, de talán már nem sokáig. Hallani lehet egy ideje, hogy a hibridektől elvennék a zöld rendszámot, vagy legalábbis az azzal járó kedvezményeket, egy pár vidéki városban például már fizetniük kell a parkolásért.

Ez is érdekelhet:

Van bennük benzin is, nagy akku is: a hibrid autók vajon gyakrabban kigyulladnak, mint a többiek?

Egy amerikai elemzés szerint a hibrid autók gyakrabban gyulladnak ki, mint a benzinesek vagy az elektromos hajtásúak. Viszont az elemzéssel van egy kis baj.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés