A Porsche nevéről a kultikus sportautók juthatnak eszedbe, és bár a márka régen traktorokat is gyártott, azt talán nem tudtad, hogy egy katonai járművel is elkészültek. A Jagdwagen egyik prototípusa került most eladósorba.

1954-ben, közel ötven évvel a kasszasikernek bizonyult Cayenne megjelenése előtt a Porschének már volt egy terepjárója. A kevésbé ismert, és méltatlanul alulértékelt Type 597 bepillantást enged a Porsche háború utáni fejlesztéseibe, amelyhez a sportautók és a traktorok gyártása során szerzett tapasztalatokat is felhasználták, ezért az 597-est kétségkívül a Porsche egyik legérdekesebb alkotásaként tartják számon.

Ferdinand Porsche tapasztalata

Annak ellenére, hogy a Porschének ez volt az első kísérlete egy terepjáró megalkotására, a márka alapítója már nagy tapasztalattal rendelkezett ezen a téren. Ferdinand Porsche ugyanis korábban részt vett a később szintén ikonikussá vált katonai járművek, a Kübelwagen és a Schwimmwagen fejlesztésében, amelyek a Porsche által 1939-ben megalkotott bogárhátú Volkswagen műszaki tartalmát használták.

Az időközben elhunyt Ferdinand Porsche egykori tapasztalata tehát némi előnyhöz juttatta a márkát azon a pályázaton, amelyet 1953. január 19-én írt ki a német haderő, a Bundeswehr egy könnyű katonai jármű fejlesztésére. A Porsche vetélytársai a pályázaton az Audi elődjének tekinthető Auto Union, valamint az azóta szinte elfelejtett Borgwardhoz tartozó Goliath márkák voltak. Furcsa módon a Volkswagen, amelynek éppen lett volna rutinja ezen a téren, nem vett részt a pályázaton.

Igazi Porschének számított

Katonai célokra tervezett felépítése ellenére a Type 597 továbbra is igazi Porschének számított, hiszen könnyű volt és erős, léghűtéses és farmotoros. Az acél önhordó karosszériáját független felfüggesztéssel szerelték, 1,5 literes bokszermotorja pedig a Porsche 356-osból származott, de a teljesítmény helyett a megbízhatóságra tették a hangsúlyt, ezért 50 lóerőre volt képes. A 870 kilogrammos Porsche ezzel is elérte a 100 km/órás sebességet.

Az innovatív első tengelykapcsolójával az 597-es motorja nemcsak a hátsó, hanem az első kereket is hajthatta, mi több, a Porsche terepjárója opcióként kétéltű jármű is lehetett. A nagy hasmagaság és a kádszerű forma tette lehetővé, hogy ne akadjon fenn a dombokon, és magas vízen is könnyedén átkeljen. A Porsche 356 és 550 Spyder mellett gyártották, összesen 22 prototípusa készült el, az első kettőt propellerrel szerelték fel a vízi közlekedéshez.

Hadsereg helyett vadászoknak

A prototípus jól szerepelt a teszteken a vetélytársaival szemben, ennek ellenére a Porsche nem nyerte el a szerződést. Az 597-es sorsát megpecsételték a magas fejlesztési költségei, az ebből adódó ára, valamint az összeszereléshez szükséges idő, és a Porsche azt is jelezte, hogy a pótalkatrészek gyártásával és szállításával is adódhatnak gondok. A pályázatot végül az Auto Union nyerte el a Munga névre keresztelt DKW-val, de lássuk be, a Porsche mennyivel menőbb lett volna.

A Porschének nem szegte kedvét, hogy nem nyerte el a megbízást, és 1960-ig tovább forgalmazta a modellt

külföldi hadseregek és német sportolók számára, ezzel a modell elnyerte a Jagdwagen, azaz vadászautó becenevet. Az autóból ennek ellenére mindössze 71 példányt gyártottak, és ezek közül is nagyon kevés maradt fenn a mai napig. A képeken még nem a sorozatgyártmány, hanem az ötös számú prototípus látható, amely 1954–55-ben készült.

Olívazöld ritkaság

A többi prototípushoz hasonlóan ezt a példányt is megtartotta egy ideig a Porsche gyár, hogy a Bundeswehr és más országok hadászati kiállításain használhassa, 1956-ban aztán eladták a koblenzi Porsche-Volkswagen márkakereskedőnek. Az ötös számú Porsche 597-es ma kiváló állapotnak örvend, a német hadsereg korhű olívazöld színét viseli a hozzáillő zöld belsővel. A levehető tető rossz időben is használhatóvá teszi, szükség esetére ásót és fejszét is szíjaztak rá.

A Porsche ritkán látott klasszikusa nemcsak vadászautónak lehet jó, hanem a strandautók, homokfutók stílusos alternatívája is lehetne. Mégsem gondoljuk, hogy ez a példánya használatba kerül, sokkal valószínűbb, hogy egy elismert Porsche-gyűjtő egészíti ki vele a kollekcióját. Az autóra az RM Sotheby’s kaliforniai árverésén lehet lecsapni augusztusban, az aukciósház 750 ezer dollárt remél érte, ami csaknem 300 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Új életet kezdett ez a leszerelt katonai Mercedes G-osztály

Nyáron remek szórakozás lehet a tető nélküli terepjáró.

Igazi ritkaság a Toyota válasza a Hummerre

A kilencvenes évekbeli Mega Cruiser minden paramétere elképesztő.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
31% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
69% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.