A táskáiról és cipőiről ismerheted a Berlutit, de a francia luxusmárka ezúttal egy autón dolgozott. Olyan pazar bőrbelsőt készítettek ennek a Porsche 911 S Targának, ami úgy néz ki, mintha fél évszázados patinája lenne.

1973-ban gyártották ezt a 911 S Targát, a veterán Porschék közül az egyik legkívánatosabbat, amit vezetni sem utolsó. 2,4 literes, hathengeres, léghűtéses motorja 190 lóerős, a váltója ötfokozatú, amivel 7,8 másodpercen belül gyorsult százra és a végsebessége elérte a 228 km/órát. Most mégsem a tökéletes állapotban lévő veterán autó az érdekes, hanem a kárpitozása, amit a Berluti készített.

A Berluti nemcsak cipőt és táskát jelent, hanem immár autót is, ez a Porsche a francia luxusmárka első négykerekű alkotása.

A 46 éves Porschében mindent bőrrel vontak be, amit csak lehetett, a kormánykeréken és az üléseken kívül az ajtóbelsőket és a műszerfalat, de még a csomagtartót és a motorháztetőt is. Az egyedi kivitelt a bőrbe nyomott Berluti logók jelzik.

Hiába néz ki úgy, mintha fél évszázad használatának patinája lenne rajta, ez a barna borjúbőr vadonatúj,

csak éppen a stílusa tökéletesen illik ehhez a veterán Porschéhez. Kihagyott lehetőség lenne, ha nem járna egy utazótáska és egy pár vezetésre szabott cipő is ajándékba a Berlutitól a 911-hez, ami a Sotheby’s aukciójára került.

Az egyedi Porsche iránti érdeklődés máris felülmúlta a várakozásokat, a Targát 140 ezer eurós minimáláron küldték licitre, és 175-225 ezer euró közötti összeget vártak érte, de már most, több mint egy héttel a lejárta előtt 240 ezernél áll az árverés, ami azt jelenti, hogy 80 millió forintnál kevesebbel nem érdemes készülni rá.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés