Ez, kérem szépen, a Porsche 911 Turbo S GB, vagyis a németek exkluzív ajándéka Nagy-Britanniának, amelyből negyven darab készül összesen. Mi már elkezdtük összecsomagolni a bőröndünket.

A 911 Turbo S-hez hasonlóan ez is 560 lóerős, 3,1 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 317 km/h, tehát az exkluzivitás elsősorban az optikai tuningra vonatkozik.

A kocsi megjelenésében az eredeti, 1974-es 911 Turbónak állít emléket, amit a fekete hátsó szárny, a Sport Classic kerekek, a szintén fekete kilincsek és a kocsi oldalán végigfutó Porsche-felirat is tükröz. Belül többek között vörös szegélyekkel díszített bőrkárpit, egyedi padlószőnyeg, szénszálas berakások és sok más izgalmas apróság emlékeztet arra, hogy nem egy átlagos 911 Turbo S-ben ülünk.

Meg persze az ára, amely 150 237 fontról (csaknem hatvanmillió forintról) indul, bár az nem kérdés, hogy a negyven példányt így is gyorsabban el fogják kapkodni, mint hogy felszállnánk az első Londonba induló repülőre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés