A Porsche kínálatában eddig is voltak konnektorról tölthető, zöld rendszámos hibridek, de az első teljesen elektromos autójuk a most bemutatott Taycan. Nem állnak meg ennyinél, a Boxster és Cayman utódja is elektromos lesz, és ez még csak a kezdet.

A Taycan most a Porsche sztárja, és mi is alig várjuk, hogy kipróbáljuk az elektromos hajtású négyajtós sportkocsit.

A várakozásnak vége, itt a villámgyors Porsche Taycan

Szédületes számokkal jön a Porsche elektromos autója.

A márkának nem ez az első konnektorról tölthető autója, hiszen ott a zöld rendszámos Cayenne és Panamera, és a jövőben még több villany-Porschére számíthatunk. A Taycan Cross Turismo után a két kis sportkocsi, a Boxster és a Cayman kerül sorra.

A 718 nevet viselő modellpáros leváltása 2022-ben esedékes,

akkorra készül el az Audi és a Porsche egy új padlólemezzel, amit kisebb méretű elektromos autónak terveztek. A Boxster és a Cayman mellett a Macan méretében egy szabadidő-terepjáró is erre épül majd. Mindhárom modell még néhány évig kapható lesz benzines és dízelmotorral, aztán teljesen kivezetik azokat.

Három év múlva tehát jöhetnek az újabb elektromos Porschék, és a stuttgarti márka nem hagyja abba, az utána következő években a Cayenne és a Panamera is villanymotoros hajtásra áll át.

A 911 már más kérdés, ott a Porsche komolyan kockáztatná a legnagyobb rajongóit egy elektromos autóval,

ezért az ikonikus modell, amíg csak lehet, megmarad benzinesnek, legfeljebb hibrid lesz belőle.

A Boxster és Cayman elektromosításáról a Top Gear magazin értesült, és nagyszerű illusztráció hozzá Kleber Silva munkája: a brazil grafikus a Taycan dizájnját álmodta rá a 718 Caymanra, és a munka pazarul sikerült.

A Porschénél sem most először gondolkodtak el az elektromos Boxsteren, csak akkor még nem állt készen a technika a sorozatgyártásra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés