A Porschének nem a Panamera volt az első négyajtós modellje, persze az a kilencvenes évekbeli prototípus, amit most mutatunk, soha nem került sorozatgyártásba, és talán nem is olyan nagy baj.

A kilencvenes évek elején Kína meghívta a világ húsz legnagyobb autógyártóját, hogy készítsenek terveket egy olcsó népautóra. A pályázat nagy üzletnek ígérkezett, hiszen az előrejelzések szerint a fejlődő kínai piacon 2000-re egymillió új autó került volna az utakra. A Porsche mérnökirodája mindössze négy hónap alatt készült el a képeken látható prototípussal.

De mégis miért akart volna a sportautóiról ismert Porsche olcsó kínai népautót gyártani?

Nem mindenki tudja, de a Porsche mérnökirodája más modellek fejlesztésében is közreműködött, például a Volkswagen-csoport előtti korszakban készült Seat Ibizában és Škoda Favoritban, de még a Lada Samarában is ott a német mérnökök keze nyoma.

1994-ben a pekingi autószalonon mutatták be a China és a kínaiak számára szerencsét hozó nyolcas szám után C88 névre keresztelt prototípust,

a leleplezéséhez Wendelin Wiedeking Porsche-vezér mandarin nyelven tanulta meg a beszédét.

A 4,05 méter hosszú, 1,64 méter széles és 1,43 méter magas négyajtós szedán dizájnja megfelelt a kor divatjának.

A 980 kilogrammos családi autót 1,1 literes, 16 szelepes, négyhengeres bokszermotorral képzelték el, 48 és 68 lóerő közötti teljesítménnyel, ötfokozatú váltóval, amivel 145 és 160 km/óra között lett volna a végsebessége.

Mai szemmel nézve igencsak szerény számok, de igazából a korabeli nyugati kisautók sem tudtak sokkal többet.

A két légzsákkal szerelt C88 körülbelül hatezer dolláros áron kerülhetett volna piacra, és a Porschénél előrelátó módon úgy tervezték meg, hogy az európai szabványoknak is megfeleljen, de azzal nem számoltak, hogy a következő évben

Kína meggondolja magát, és továbbra is csak a helyi gyártókkal együttműködve engedi be a nyugati márkákat az országba.

A Porsche olcsó családi autóján látott dizájnelemek és ötletek közül később többet is átvettek a kínai gyártók,

a C88 egyetlen példánya pedig a márka múzeumába került, mi is ott láttuk egy pár éve.

Nem ez az egyetlen prototípus, ami feledésbe merült, a Porsche nemrég egy tucatnyi olyan koncepciót villantott fel, amit valamiért mégsem mutattak be korábban.

Sosem látott Porschék, amiket sosem fogunk látni

Jópofa online sajtótájékoztatót tartott  Porsche, Unseen néven. Bemutatta azokat a koncepcióit az elmúlt évekből, amelyekből aztán nem lett semmi.

A Mercedes egy fokkal jobban járt, a pályázatra készített FCC, azaz Family Car China névre keresztelt prototípust felhasználhatták az 1997-ben érkező A-osztály fejlesztésénél.

Ez is érdekelhet:

A Boxsternél olcsóbb roadsteren dolgozott a Porsche

Ígéretes lett volna az új 550 Spyder.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés