Izmos változatokból eddig sem volt hiány a Porsche Panamera kínálatában, de most megérkezett az a változata az új generációnak, ami úgy is néz ki, mint egy pályára termett gép. A GTS ráadásul a Sport Turismo kombiként is elérhető.

1963 óta használja a GTS típusjelzést a Porsche, ami a Gran Turismo Sport rövidítése, és amit olyan modellek tettek legendává, mint a 924 GTS és a 928 GTS. A jelenlegi kínálatban szinte minden modellből megtalálható ez a változat, ami ugyan nem a legerősebb vagy a leggyorsabb, de sportos külsejével egyértelműen a tudtodra adja, hogy a vezetés szerelmeseinek készült.

Minden meg is van benne, ami a gyors autózáshoz szükséges lehet.

A motorja a 4 literes biturbó V8-as, ami ezúttal 460 lóerőre és 620 Nm nyomatékra képes, húsz lóerővel és száz newtonméterrel többre, mint az elődben szolgáló 4,8 literes V8-as. A nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval a Panamera GTS ezzel 4,1 másodperc alatt gyorsul százra és 292 km/óra a végsebessége.

A kínálatban a Panamera 4S és a Panamera Turbo közé érkező modell

ezen kívül légrugókat kap, és alapból egy centivel közelebb került az aszfalthoz, az egyedi 20 colos kerekek mögött nagyobbak a fékek is. A karosszériát a fekete részletek, az utasteret az Alcantara kárpitozás és a fémes betétek teszik egyedivé, széria a Sport Chrono csomag is a stopperórával.

Az egyedi kipufogórendszerével ércesebb a Panamera GTS hangja,

és a kinyitható hátsó szárnyas alapmodell mellett Sport Turismo kombiként is elérhető ez a modellváltozat. A Porsche ezzel olyan vevőkre céloz, akik élvezik a vezetést, de minden nap ezt az autót használnák, ezért az InnoDrive félig önvezető rendszer és immár head-up display is kérhető hozzá.

Olvasd el, milyen volt vezetni a Panamera Sport Turismót:

Ettől a Porschétől azonnal családot akarsz

Kipróbáltuk az autót, amitől holnaptól gazdag apuka akarsz lenni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés