Még meg sem érkeztek az első példányok a kereskedésekbe, máris bejelentette a Porsche a Taycan olcsóbb változatát. A 4S sem számít lassúnak, de a nagyobb akkumulátorral többet megy egy feltöltéssel.

Most nyert igazán értelmet, hogy a Porsche a Turbo nevet adta a Taycan csúcsmodelljének.

A várakozásnak vége, itt a villámgyors Porsche Taycan

Szédületes számokkal jön a Porsche elektromos autója.

Az elektromos autóban persze nincsen turbó, de ezzel lehet megkülönböztetni a 680 lóerős Turbót és a 761 lóerős Turbo S-t a később érkező szerényebb teljesítményű változatoktól. Be is jelentették ezt a modellt, a Taycan 4S-t.

Persze a Taycan 4S egyáltalán nem lassú, hiszen a két elektromotorja 530 lóerőre képes,

amivel 4 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 250 km/óra. Az olcsóbb modellnek az akkumulátora is kisebb, 79,2 kilowattórás, amivel egy feltöltés után 407 kilométert képes megtenni, nem sokkal kevesebbet, mint a Turbo és Turbo S 450 és 412 kilométeres hatótávja.

A Porsche a Performance Battery Plus változatban is kínálja majd a Taycan 4S-t, ennek a teljesítménye 571 lóerő. A gyorsulása megegyezik az alapmodellével, de

megkapja a Turbo nagyobb, 93,4 kilowattórás akkumulátorát, amivel 463 kilométert mehet egy feltöltéssel,

és a 270 kilowattos villámtöltésre is alkalmas lesz, amivel fél órát sem kell majd várni a töltőnél.

A Taycan 4S első pillantásra nem sokban különbözik a Turbótól,

de eltérő formájú lökhárítót és diffúzort kapott, a szerényebb 19 colos kerekei is egyediek. Az újdonság jóval olcsóbb lehet a 152 és 185 ezer eurós Turbo és Turbo S-nél, ugyanis nem sokkal 100 ezer euró fölött indulhat majd az ára.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés