A Red Bull lemond a beígért változtatásról.

Több csapat is egyedi festéssel készül a Szingapúri Nagydíjra, a szezon második felétől látványosan küszködő Red Bull azonban lemond a szurkolók által kiválasztott színezésről, mert az „váratlan és fölös súlyt” jelentene Max Verstappen és Sergio Pérez autóján:

„Nehéz szívvel mondunk le a különleges dizájnról Szingapúrban és Austinban, de sajnos negatívan befolyásolja az autók teljesítményét”

– közölte az istálló, amely augusztus elején a szurkolók között ötféle külsőt bocsátott szavazásra, amelyek húszéves történelmének a korábbi versenygépeire utalnak.

A csapat a hétvégén Azerbajdzsánban két és fél év után elveszítette éllovas pozícióját a konstruktőrök világbajnoki versenyében, a pilótáknál pedig a pontversenyt vezető – de már hét futam óta nyeretlen – Verstappen előnye 59 pontra csökkent Lando Norrisszal szemben, vagyis érthető, hogy az osztrák csapat nem teszi ki autóját a plusz súly jelentette teljesítményvesztésnek.

Az ízlésficam csúcsait ostromolja a kisebbik Red Bull új festése

Persze az is lehet, hogy csak a mi szépérzékünk nem elég fejlett.

(Forrás: Red Bull, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„A Szingapúri Nagydíj lesz Daniel Ricciardo utolsó versenye”

Egyre több helyről és egyre többször lehet hallani, hogy Daniel Ricciado már szezon közben elveszíti az F1-es ülését.

Verstappen már meg is állapodott a Mercedesszel?

2026-tól csatlakozhat a Mercedeshez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

További cikkeink a témában