mindent és mindenkit nyugodtan lehet kritizálni a Red Bullnál, így Max Verstappen is megteheti – mondjuk rá, a csapat ékszerére ez most fokozottan igaz, hiszen nemsokára lejár a szerződése, és nem biztos, hogy hosszabbítani fog.

Verstappen nemrég kritizálta a Red Bullt, szerinte a két futamgyőzelme ellenére a csapat és a motor teljesítménye is elmarad az elvártaktól. Az osztrák istálló tanácsadója, Helmut Marko reagált erre:

  • Egyrészt egyetért a holland pilótával:

„Maxnak részben igaza van. Azt azért megjegyezném, hogy két futamon is már az első kanyarban véget ért számára a verseny, de ilyen dolgok előfordulnak.”

  • Másrészt nem érdekli, mit mond Verstappen:

„Szeretjük, ha a pilótáinknak megvan a saját véleménye a dolgokról, és ezt szabadon ki is fejthetik. Nincs ezzel problémánk.”

Max Verstappen szerződése egyébként 2020 végén jár le a Red Bullnál, a holland (és édesapja is) már többször figyelmeztette a csapatot, hogy olyan istállónál akar versenyezni, ahol reális cél első világbajnoki címének megszerzése, és őt az sem érdekli, ha nem az RB az.

Honfitársa szerint Verstappennek azon nyomban lépnie kellene a Red Bulltól

És Tom Coronel azt is megmondta, melyik csapatnál kellene minden áron pilótaülést szereznie.

(Forrás: gptoday.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni