Lágy vonalai és merész részletei vannak, de a Renault Emblème nem ettől igazán izgalmas autó, hanem azért, mert a teljes életciklusa alatt rendkívül kis terhet jelent a környezetre.

Gazdagon van benne azokból a formai elemekből, melyek minden Renault modellt meghatároztak a kilencvenes évek végétől. A hűtőmaszkba nyúló embléma és a szűkre szabott fényszórók, a gömbölyded lemezek és a hagyományos ötajtós karosszéria igazán kellemes autóvá teszik az Emblème koncepciót, melybe rengeteg környezetbarát technológiát sűrítettek a mérnökök.

Egy autó ökológiai lábnyoma nem a használatnál kezdődik és nem is ott ér véget, ezért a Renault a teljes folyamatra ügyelt.

Céljuk szerint a Renault 2050-re teljesen átáll karbonsemleges gyártásra, ehhez azonban komolyan változásokra van szükség a tervezőasztaltól a gyártásig. Az Emblème tanulmányautóval 90 százalékkal csökken az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása egy átlagos mai autóhoz képest. Nem a levegőbe beszél a Renault, hanem mellékelte hozzá az alapvető matekot is, mely szerint egy benzines Renault Captur esetében 200 ezer kilométer alatt úgy 49 tonnás széndioxid kibocsátással lehet számolni, ez a Megane E-Tech elektromos autó esetében 24 tonnára csökken.

Ennél is jóval alacsonyabbra húzták a határt az Emblème-nél, ahol 5 tonnában határozták meg ezt az értéket. Ehhez megfelelő újrahasznosított és természetes anyagokat kerestek, a gyártási folyamat pedig teljes mértékben megújuló energián alapul, de egyes alkatrészek is újra felhasználhatóak benne. Az autó tervezése során nagy szerepet játszott a digitalizáció, ebbe pedig a BWT Alpine Forma-1-es csapat mérnökei is beszálltak.

Alacsony súly és fejlett aerodinamika miatt is takarékos az ötajtós kompakt Renault Emblème.

Nem tartalmaz ritkaföldfémet a hátsó kerekeket hajtó 160 kW-os villanymotor, az akkumulátora pedig csak 40 kWh kapacitású, nikkel-mangán-kobalt kémiájú. Ezen kívül egy 2,8 kilogrammos tartályú hidrogén üzemanyagcella is került az autóba, mely menet közben tölti az akkumulátort. Nem tűnik soknak a 350 kilométeres hatótáv, de a hidrogén gyors újratölthetősége miatt nem kell hosszabb időre az elektromos töltőoszlophoz kötni az autót. Mivel maximum ötperces megállókra van szüksége, ezért épp olyan gyorsan teljesíthető vele egy 1000 kilométeres táv, mint egy belsőégésű motorral szerelt autóval.

Aktív diffúzor és ajtóba simuló kilincsek csökkentik a 4,8 méter hosszú és 2,9 méteres tengelytávú Renault Emblème légellenállását. Az autó súlyát sikerült 1750 kilogrammra csökkenteni, így könnyebb, mint egy átlagos hibrid szabadidő-autó.

Ez is érdekelhet:

Teniszezni hív az elektromos Renault 5 Roland Garros

Francia tenisztornát ünnepel a Renault limitált szériás 5-öse.

Annyira menő a Renault Estafette furgon, hogy szinte megkívánod majd a munkát

Minta egy sci-fiből jött volna az Estafette tanulmányautó.

Megidézi a hetvenes éveket ezzel a sportkupéval a Renault

A hátsókerék-hajtású sportkupé így, ahogy van, mehet is gyártásba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában