A félkegyelmű szuperhős szerencséje, hogy egy végtelenül türelmes rendőr igazoltatta. A miénk meg az, hogy a járőrautóban elhelyezett kamera az egészet rögzítette.

Persze – vághatnánk rá kapásból –, ezért himbálózik a derekukon a Taser sokkoló, de a biztos úr ebben az esetben nem kapkod a fegyvere után, inkább megpróbálja határozott és egyszerű utasításokkal jobb belátásra bírni a túlpörgött szuperhőst, aki fekete ruhája miatt még a rasszista kártya kijátszásával is megpróbálkozik. (– Miért állított meg? – Mert úgy vezetett, mint egy közveszélyes őrült. – Azért mert fekete vagyok, ugye?)

Miután hiába szólítja társait, a fekete Power Ranger kénytelen egyedül szembeszállni a rendőrrel, és pofás kis harcművészeti bemutatót rögtönöz, bár az eszköztár, amivel dolgozik, leginkább a Részeges karatemester-filmekből lehet ismerős, néhol egy kis oroszos, az autó tetejére felpattanós technikával színesítve. Némi fegyveres közjáték után hősünk még kattint egy képet az Instagramra, majd bátran kereket old.

És hogy felkészítik-e az amerikai rendőröket erre a helyzetre? A videóból nem derül ki, de mivel nem akarjuk lelőni a poént, inkább nézd végig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés