Pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be terepjáróját a Rezvani Motors, és nem gondolkodtak sokat a névadáson, a harci járműveket idéző stílusú modell neve egyszerűen Tank lett. Most megkapta a hozzá illő motort.

Mintha a jövőből jött katonai jármű lenne a Rezvani Tank, pedig csak a stílusa idézi a harci gépekét, valójában egy polgári használatra szánt terepjáróról van szó. Olyan vevőknek kínálják, akiknek egy Land Cruiser, vagy akár egy G-osztály is túl sablonos megoldás lenne. A Tankot eddig 286 lóerős és 500 lóerős V6-osokkal kínálták, de most végre megkapta azt a motort, amit a külseje alapján kinéznél belőle.

A Challenger Hellcat kompresszoros, 6,2 literes V8-asáról van szó, ami 707 lóerőre és 963 Nm nyomatékra képes, ez már méltó lehet a Tank X névre keresztelt csúcsmodellhez.

A vevők igényeit figyelembe véve egészen elképesztő extrákat is kínál a Rezvani Motors, és itt nem a bőrkárpitról vagy az érintőképernyőről van szó. Aki kéri, akár hőkamerával, kevlár páncélozással, golyóálló üvegekkel, defektmentes abroncsokkal, megerősített padlóval, hűtővel és üzemanyagtankkal is rendelheti az 5 méter hosszú, 2,1 méter széles és ugyanilyen magas Tankot, aminek az ára 259 ezer dollár, azaz 71 millió forint.

Nézd meg a Tank alapmodelljét is:

Nem vacakoltak sokat a névadással, ez a terepjáró tényleg egy Tank

Futurisztikus katonai járműnek néz ki, pedig egy terepjáró luxusbelsővel.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés