Az ausztrál szerint nem volt könnyű ezt a döntést meghozni.

Sokáig úgy tűnt, Daniel Ricciardo lehet majd az idény végén távozó Sebastian Vettel utódja a Ferrarinál, ám helyette Carlos Sainz Jr. lesz Charles Leclerc csapattársa 2021-től, míg az ausztrál a Renault-t elhagyva a McLarennél folytatja jövőre.

A helyzet érdekessége, hogy a pilótakeringő úgy indult be, hogy a koronavírus-járvány miatt még el sem kezdődött az idény, vagyis a barcelonai teszten kívül szinte semmit sem láthattunk a pilótákból és az autókból.

Ricciardo most elárulta, hogy – azon kívül, hogy a Ferrari nem őt választotta –miért pont a wokingi istállóhoz szerződött:

„A tavalyi év adta a referenciát, a legnagyobb feltűnést pedig a McLaren keltette. Bár a bajnokságot a Mercedes nyerte, de mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy a legtöbbet a McLaren fejlődött. Ez nyilvánvalóan nagyon bíztató jel volt számunkra, és jelen helyzetben ez volt az egyetlen, amire lehetett alapozni a jövőt illetően. (...) Semmi esetre sem volt könnyű meghozni ezt a döntést, főleg úgy, hogy 2020-ból még semmit sem láttunk. Kifejezetten nehéz volt, de a Ferrari és Vettel bejelentése után gyorsan kellett lépni.”

Az ausztrál azt is bevallotta, hogy azért van benne egy kis adag izgalom, hiszen 2021-ben a wokingiak erőforrást váltanak: Renault→Mercedes.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés